Kiderült: Orbán Gáspár kapott méregdrága katonai kiképzést a brit elitakadémián

Igaznak bizonyultak a találgatások.

Kadétonként közel negyvenmillió forintba kerülhet a brit katonai elit iskola, a Sandhurst Royal Military Academy (RMAS) kilenc hónapos kurzusa, amelyet a kormányfő fia, Orbán Gáspár is elvégzett két másik magyarral együtt 2019 szeptembere után, a Honvédelmi Minisztérium ösztöndíjasaként — írta meg csütörtökön a Telex.

Mi is beszámoltunk arról, hogy 2019 szeptembere és 2020 májusa között három magyar fiatal tanulhatott ösztöndíjasként a Sandhurst Királyi Katonai Akadémián.

A Telex szerint alig két hónappal azután, hogy Orbán Gáspár letette az esküt és hivatásos katonává vált, máris megkezdhette tanulmányait a brit katonai elit iskolában. Rajta kívül még ketten tanulhattak itt ösztöndíjjal, Orbán fia az adatok alapján december 11-én végzett.

A 28 éves Orbán Gáspár 2019-ben kezdett bele a katonásdiba, amikor egy hathetes alapkiképzésen vett részt a szolnoki MH 2. vitéz Bertalan Árpád Különleges Rendeltetésű Dandár kiképző századánál. Az év júniusában tette le az esküjét és vált szerződéses katonává.

A Honvédelmi Minisztérium annyit közölt:

„ a képzésre a magyar katonák közül bárki jelentkezhetett, akinek ilyen törekvései voltak, és alkalmasnak tartotta magát, hogy a képzésen részt vegyen. A jelentkezők közül az állományilletékes parancsnok az elvégzett szakmai munka, kiképzési eredmény, és a tiszti attitűd összesített értékelései alapján választotta ki a résztvevőket.”

A Sandhurst Royal Military Academy (RMAS) nemcsak a brit hadsereg tisztképzésének központja, de a brit katonai és diplomáciai kapcsolatépítés fontos eszköze is, mivel több külföldi politikus járta ki a 44 hetes kurzust.

Ennek a díja – egy 2015-ös adat szerint – fejenként 93 ezer font, jelenlegi árfolyamon több mint 37 millió forint.

Orbán Gáspár eddig nem reagált a Telex megkeresésére.

Korábban Vadai Ágnes, a DK alelnöke is írásbeli kérdést nyújtott be a miniszterelnöknek arról, hogy ki volt a három szerencsés, akik a brit akadémián tanulhattak ösztöndíjasként, de erre nem kapott választ.

Most Facebook-oldalán azt írta:

„A lány és a sógor után, most már a fiú is a “saját lábán”, de az adófizetők pénzén éldegél. Magyarország immáron dinasztikus diktatúra!”

A bejegyzést itt tudod elolvasni:

(Telex/Vadai Ágnes Facebook nyomán)

Valódi Hírek