Ezek még erre is képesek?! Hiába vesztette el mindkét kezét egy fiatal nő az újdörögdi gránátbalesetben, a vizsgálat megdöbbentő irányba halad

Az újdörögdi gránátbaleset vizsgálata ugyan már lezárulhatott, mégsem jutott semmilyen érdemi eredményre.

Március 21-én tragikus baleset történt a Zalahaláphoz tartozó újdörögdi gyakorlótéren, amikor az Adaptív Védelem nevű kiképzés során egy éles

kézigránát felrobbant egy 28 éves női kormánytisztviselő kezében.

A robbanás következtében az áldozat súlyos, maradandó sérüléseket szenvedett, míg a kiképzője is megsérült. A történtek megrázták a közvéleményt, és azonnali vizsgálatokat indítottak.

Kapcsolódó: RENDKÍVÜLI: Életveszélyesen megsérült egy katona az újdörögdi gyakorlótéren

Kizárták a gránát műszaki hibáját

A szabadeuropa.hu több, egymástól független forrásból úgy értesült, hogy

a kézigránátok műszaki hibája kizárható.

A robbanásban használt gránát egy olyan szériából származott, amelyet a Magyar Honvédség még 2022-ben vett át. A vizsgálatok szerint sem az átvételkor, sem a balesetet követően nem mutattak ki rendellenességet a sorozatban. Ez azonban nem jelenti azt, hogy a tragédia felelősei már megvannak: az okok feltárása még zajlik.

A Győri Regionális Nyomozó Ügyészség gondatlan veszélyeztetés gyanújával folytat nyomozást, amely jelenleg is a felderítési szakaszban van. A nyomozók eddig helyszíni szemlét tartottak, bizonyítékokat gyűjtöttek, tanúkat hallgattak ki, de még nem neveztek meg gyanúsítottat.

Eddig nincs felelőse az újdörögdi gránátbalesetnek

A Honvédelmi Minisztérium (HM) saját vizsgálatot is indított, de ennek hatóköre – szervezeti felépítésből adódóan – elsősorban a gránátok műszaki állapotára és az alárendelt személyi felelősség vizsgálatára korlátozódott.

A programot a HM rendelte el, a kiképzés megszervezéséért és felügyeletéért Vidoven Árpád közigazgatási államtitkár felelt. Az Adaptív Védelem célja az volt, hogy a kormánytisztviselők valósághű katonai környezetben szerezzenek tapasztalatokat. Bár hivatalosan önkéntes részvétellel hirdették meg a programot, több beszámoló szerint a jelentkezés a résztvevők körében „erősen ajánlott” volt.

Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter a program egyik fő támogatója volt, ő nyitotta meg az első eseményt Budapesten, a Bálna rendezvényközpontban. A baleset óta azonban sem ő, sem más vezető nem nyilatkozott érdemben a történtek körülményeiről. A miniszter az index.hu-nak adott keddi interjújában úgy nyilatkozott, hogy a vizsgálat jelenleg az ügyészségnél van, de más részletekre nem tért ki.

Bár hivatalos források szerint a vizsgálat még nem zárult le, több információ arra utal, hogy

annak érdemi része már június elejére befejeződött.

A gránátokat átvizsgálták, a meghallgatások lezajlottak, dokumentumokat feldolgoztak,

mégsem derült fény arra, hogy konkrétan ki és milyen mértékben felelős a tragédiáért.

A baleset súlyossága és az állami szervek közvetlen érintettsége miatt azonban elvárható lenne, hogy a vizsgálat végén világos válasz szülessen: mi történt, hogyan történhetett meg, és hogyan lehet elkerülni, hogy hasonló tragédia megismétlődjön.

Kapcsolódó:

Érik a botrány: A honvédelmi miniszter is felelős, amiért éles gránát robbant fel egy kormánytisztviselő kezében

Valami nem stimmel: Hazudott a kormány az újdörögi balesettel kapcsolatban?

Valódi Hírek