Orbán milliárdos kompenzációt ad a fideszes városoknak az iparűzési adóbevétel lefelezése után

Az ellenzéki városok közül véletlenül egynek sem jutott.

Békéscsaba, Debrecen, Győr, Kaposvár, Kecskemét, Nyíregyháza, Sopron, Székesfehérvár, Szolnok, Veszprém, Zalaegerszeg egyaránt

1,38 milliárd forintos

állami támogatást kapott önkormányzati feladatok ellátására

derül ki a december 24-én megjelent Magyar Közlönyből.

Vagyis azok után, hogy Orbán Viktor a felére csökkentette az önkormányzatokhoz befolyó helyi iparűzési adó mértékét, milliárdos összeggel kompenzálja a fideszes vezetésű vásrosokat.

Az ellenzéki települések legfeljebb címzett pénzt kaptak, így például Eger 600 millió forintot költhet az egri vár fejlesztésére, Miskolc pedig 700 milliót a miskolctapolcai fürdő üzemeltetésére.

Ők tehát nem költhetik szabadon működési költségekre a támogatást, mint a fideszes városok, amelyek viszont a most kapott pénzből pótolni tudják az iparűzési adó megfelezése miatt kieső bevételeiket.

Orbán bejelentése után sorra tiltakoztak az ellenzéki városvezetők, Karácsony Gergely főpolgármester szerint az önkormányzatiság kivégzését jelentette be Orbán, szerdán pedig a díszkivilágításaik lekapcsolásával tiltakoztak a kormány rablóakciója ellen az ellenzéki városok.

A fideszes városvezetőknek ugyanakkor nem volt gondja a pénzük elvételével. Szita Károly kaposvári ügynök-polgármester a támogatásáról biztosította a kormányt, Cser-Palkovics András székesfehérvári városvezető pedig optimistán várta az állami kompenzációról szóló egyeztetéseket.

(24.hu / Nyugati Fény)

Valódi Hírek