3 és fél milliárddal drágább lesz a nyíregyházi stadion, mint eredetileg tervezték

Csak kontármunkára elég az eredeti tízmilliárdos keret.

3 milliárd 400 millió forinttal drágul a nyíregyházi stadion építésének költsége.

Ez már a közbeszerzési eljárás lezárulta előtt nyilvánossá vált.

A stadion építésére a kormány ez idáig 10,32 milliárd forintot biztosított. Egyetlen pályázó nyújtott be érvényes ajánlatot:

az ajánlattevő 13 milliárd 700 millió forintból újíthatja fel az épületet.

A győztes az Épkar Zrt. és a nyíregyházi Nyír-Wetland Generál Zrt. konzorciuma lett, alvállalkozóként pedig a Magyar Építők Zrt. is részt vesz a beruházásban. Az Épkar már a Puskás Aréna felújításánál is fontos szerepet játszott.

Az újjáépülő stadion a Nyíregyháza Spartacus csapatának kíván otthont nyújtani, a létesítmény 8150 főt lesz képes befogadni. Nyíregyháza focicsapata jelenleg az NB II-ben szerepel, és átlagosan 926 néző szokott részt venni a futballklub mérkőzésein.

A nyíregyházi klub lehet a hatodik a másodosztályban szereplő csapatok közül, ami új stadiont kaphat. Az első osztályú klubok közül

az Újpest kivételével minden csapatnak új stadiont épített a kormány 2010 óta.

(hvg.hu nyomán)

 

Valódi Hírek