Most érkezett: Ezért állították le a pedagógusok országos tesztelését

Jövő héttől a közigazgatásban dolgozókat tesztelik.

A területi közigazgatásban dolgozók koronavírus-tesztelésével folytatódik hétfőtől az országos célzott csoportos tesztelés, amelyben felhasználják a bölcsődék, óvodák, nevelési és oktatási intézmények és szociális otthonok kéthetes tesztelése során szerzett tapasztalatokat – jelentette be a Miniszterelnökség szombaton.

A kormány november 20-án indított átfogó, országos célzott csoportos tesztelést a bölcsődékben, óvodákban, nevelési oktatási intézményekben, szociális intézményekben és egészségügyi intézményekben. A két hete zajló antigén gyorstesztekkel végrehajtott tesztelési folyamat tapasztalatai alapján ezekben a szakmacsoportokban az operatív törzs felmérte az átfertőzöttség mértékét, orvos- és egészségtudományi képzésben részt vevő egyetemisták bevonásával a tesztelők két alkalommal kiszűrték a pozitív eseteket a vírus terjedésének csökkentése érdekében – közölték.

A Miniszterelnökség tájékoztatása szerint az iskolai teszteléseket követően az operatív törzs tovább elemzi az első és második heti adatokat, és később dönt arról, hogy ezekben a szakmacsoportokban lesz-e újabb tesztelés a későbbiekben.

Hozzátették: az egészségügyi alapellátásban és járóbeteg-szakellátásban a kormányhivatalok ugyanígy továbbra is heti rendszerességgel biztosítják a szükséges tesztmennyiséget. Ezek az intézmények ugyanis rendelkeznek megfelelő szakmai képzettségű humánerőforrással a tesztelés elvégzésére – írták.

Közölték: az operatív törzs döntött arról is, hogy a jövő héten az ügyfelekkel közvetlenül kapcsolatba kerülő területi közigazgatási dolgozók csoportos tesztelését végzik el.

A bölcsődékben, óvodákban, nevelési oktatási intézményekben, szociális intézményekben és egészségügyi intézményekben végzett tesztelések tapasztalatai alapján a kormányhivatalokban és a járási hivatalokban is minden dolgozót letesztelnek, aki ezt kéri és aláveti magát a tesztelésnek.

Ahogy korábban, a tesztelés a most kijelölt szakmacsoportnál is önkéntes és ingyenes. Az operatív törzs a tesztelési folyamat tapasztalatait folyamatosan értékeli, elemzi – írta a Miniszterelnökség.