FRISS: Szájer József sem a belga, sem a magyar telefonján nem elérhető

Nahát.

Beszámoltunk róla a belga sajtó híradásai alapján, hogy illegális sze×partit kapcsolt le a rendőrség pénteken Brüsszelben.

A lapok szerint a belvárosi Rue des Pierresnél, egy bárban tartották az orgiát. A rendezvényen 25-en vettek részt, főként férfiak.

A HNL szerkesztőségének külön is megerősítették, hogy a rendezvény egy sze×parti volt, amin részt vett az Európai Parlament egyik magyar képviselője is, aki ezután lemondott.

A képviselőt a rendőrök letartóztatták, a rendőrök drogot is találtak a helyszínen. A partin több diplomata és egy európai parlamenti képviselő is jelen volt.

Az EP-képviselő megpróbált elmenekülni az ereszcsatornán, de a rendőrök elkapták. Ekkor a mentelmi jogára hivatkozott.

Az eseményt a rendőrség azért oszlatta fel, mert megszervezése ellentmond a Belgiumban életben lévő járványügyi intézkedéseknek.

Emlékezetes, hogy Szájer József, az Európai Parlament korábbi fideszes képviselője két nappal ezelőtt, vasárnap mondott le mandátumáról.

A 444.hu a botrány keddi kirobbanása után megpróbálta elérni Szájert a magyar és a belga telefonszámain is, azonban egyelőre sikertelenül.

Ha bármilyen fejlemény történik az ügyben, arról az elsők között beszámolunk.

Korábbi cikkünk a témában:

Belga lapok: Egy azóta lemondott magyar EP-képviselő is részt vett egy pénteki brüsszeli orgián

.

Valódi Hírek