FRISS: Bodolay Géza lett a Színházművészeti Intézet vezetője a színművészetin

Rögeszmésen cselekedik majd a magyar kultúra megmaradásáért.

Bodolay Géza rendező a Színház és Filmművészeti Egyetem Színházművészeti Intézetének vezetője Ezt a hírt az intézmény és az érintett is megerősítette a HVG-nek.

Bodolay egyéves szerződést írt alá a Színház- és Filmművészeti Egyetemmel (SZFE), melyben megbízták a Színházművészeti Intézet vezetésével.

Elődje Bagossy László volt, akit 2018 januárjában neveztek ki. Bár megbízatása 2021-ig szólt, 2020. augusztus 31-én – Balázs Gáborral, a Film- és Médiaintézet vezetőjével együtt – lemondott intézetvezetői pozíciójáról.

Először a filmintézet élére nevezett ki új intézetvezetőt a kuratórium Sára Balázs személyében: erről az oktatók csak egy nekik küldött levél aláírásából értesültek.

Bodolay Géza először az ELTE magyar–összehasonlító irodalomtörténet–művészettörténet szakán, majd 1984-ben a Színház- és Filmművészeti Főiskola színházrendező szakán szerzett diplomát. 2003-ban ugyanott színházművészetből művészdoktori fokozatot szerzett.

2019 május 1-je óta a Petőfi Irodalmi Múzeum — Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet igazgatója.

Annak idején Dörner György botrányos, az Új Színház vezetésére beadott igazgatói pályázatában is szerepelt a neve, bár akkor nyílt levélben kérte ki magának, hogy nevét a pályázat tartalmával összemossák. Ennek ellenére 2013-ban már rendezett az Új Színházban.

Egy 2017-es interjúban ezt mondta a szinhaz.org-nak:

„Akárhogy alakul közös jövőnk, társaimmal rögeszmésen a magyar kultúra megmaradásáért fogunk cselekedni. Azt gondolom, hogy a globalizált fogyasztói társadalommal szemben az egyik legfontosabb állás a mindenkori Valódi Színház lehet.”

(HVG nyomán)

(kiemelt kép: delmagyar.hu)

Valódi Hírek