Megállapodott az ellenzék: Közös miniszterelnök-jelölttel mennek neki a Fidesznek

Még szorosabbá válik az együttműködés.

A demokrata ellenzéki szövetség (DK, Jobbik, LMP, Momentum, MSZP, Párbeszéd) pártelnökeinek hétfői találkozóján újabb közös döntéseket hoztak – írják az ellenzéki pártok lapunkhoz is eljuttatott közleményükben.

A pártelnökök megállapodtak abban, hogy elutasítják a kormány által kezdeményezett választási szabálymódosításokat és az Alaptörvény-módosítást.

Kinyilvánították, hogy bármit is fogad el a parlament, a megváltoztatott választási szabályokhoz alkalmazkodva győzelemre készülnek, és

az Alaptörvény-módosítás mögé bújtatva ellopott közpénzt visszaszerzik.

Emellett megegyeztek abban, hogy:

  • közös programmal készülnek 2022-re, ebben határozzák meg az alapértékeket
  • az egyeztetési folyamatba pedig bevonnak szakmai és civil szervezeteket, valamint szakszervezeteket.

Az előválasztásokkal kapcsolatban megállapodás született arról is, hogy az előválasztások lebonyolításába bevonják a civil szervezeteket, valamint – figyelemmel a kormányzóképességre, a közösen képviselt alapértékek elfogadása esetén – az előválasztásokon civil jelöltek indulását is lehetővé teszik.

A pártelnökök kinyilvánították, hogy legkésőbb

2021. október 23-áig

– az előválasztások lebonyolítását követően – közös miniszterelnök-jelölttel és 106 közös jelölttel állnak a választók elé.

 

Valódi Hírek