Döntött Orbán: Milliókkal egészíti ki az állam a focisták fizetését a járvány miatt

Dzsudzsi megnyugodhat.

A kormány kedden este arról is döntött a maszkhasználati szabályok szigorítása mellett, hogy miképp segíthet a járvány miatt bajba kerülőkön.

Így döntés született a profi futballcsapatok anyagi támogatásáról is, annak ellenére, hogy a futballmérkőzések a járvány ideje alatt is tovább folyhatnak, igaz, végre zárt kapuk mögött.

Ugyan a jegybevétel-kiesés jelentős lehet a következő időszakban, más bevételtől nem fognak elesni a futballklubok. A csapatok költségvetésének azonban csak marginális hányadát tették ki mostanáig a jegybevételek.

A 444.hu cikke alapján a nagy futballklubok költségvetése akár több százmillió forintra is rúghat havonta. Ezen költségek felét a következő időszakban az állam fogja állni.

A futballcsapatok a korábbi időszakban nagyrészt TAO-támogatásokból, illetve szponzorációkból tartották fenn magukat. A jelen helyzetben — az állam hathatós segítségén köszönhetően — továbbra sem fognak nehéz helyzetbe kerülni.

Az állami támogatás feltétele, hogy ne rúgjanak ki senkit, illetve mindenki kapja meg a fizetését a kluboknál. A mostani kormányzati segítség egyben azt is jelenti, hogy a futballcsapatok költségeit szinte teljes egészében fedezni fogják a szponzorációk és a támogatások.

(444.hu nyomán)

(Címlapfotó: YouTube)

Valódi Hírek