FRISS: Szarka Gábor 50 ezer forinttal próbálja megvesztegetni az SZFE munkatársait

Elismerésképpen.

A Nyugati Fény birtokába jutott Szarka Gábor, a Színház és Filmművészeti Egyetem kancellárjának levele, amelyben arról értesíti az egyetem üzemeltetési munkatársait, hogy novemberben

50 ezer forint

egyszeri kiegészítő juttatást kapnak az októberi bérük mellett.

Szarka levelében azt írja a juttatást minden üzemeltetési munkatárs azért kapja, mert “az elmúlt időszakban kiemelten teljesítette munkaköri kötelezettségét az Egyetem életét megbénító blokád méltatlan körülményei ellenére is”.

Ezt a teljesítményt szeretném megköszönni Önnek, és egyben tájékoztatom, hogy kiemelkedő munkája elismeréseképpen bruttó 50 ezer forint egyszeri kiegészítő juttatást kap az októberi havi bérének átutalásával egyidőben” – olvasható Szarka levelében.

A 444.hu úgy tudja, volt olyan dolgozó,

aki egyből felajánlotta az összeget a hallgatóknak.

A kancellár viszont néhány nappal ezelőtt leállította az egyetem hallgatóinak járó ösztöndíjak és szociális támogatások átutalását, illetve a Nyugati Fény megtudta azt is, hogy az egyetem oktatói hiába tartották meg bizonyítottan az óráikat, még nem kapták meg az októberi bérüket.

Kapcsolódó:

Nincs vége: Felfüggesztette a tanévet az SZFE-n az új vezetés, a diákok továbbra is tanulni fognak