Joe Biden győzelmi beszéde: “Olyan elnök leszek, aki nem megoszt, hanem egyesít” (+videó)

Ezt üzeni a világnak az Egyesült Államok új, demokrata elnöke.

Joe Biden a szombati, nagy arányú győzelme után magyar idő szerint éjjel 2 körül lépett színpadra a Chase Centerben, Wilmington, Delaware-ben.

Biden boldognak és összeszedettnek tűnt, szemlátomást nem aggasztotta Donald Trump és támogatóinak választási csalásokról való őrjöngése. Ennek oka az is lehet, hogy az országszerte utcabálokkal ünneplik az új elnököt.

Be kell vallanom, hogy meglepett, hogy ma este az egész nemzet körében, minden városban és az ország minden részén, sőt az egész világban azt látjuk, hogy tele vagyunk örömmel és reménnyel; megújult hittel, hogy a holnapi nap jobbat hoz”

– mondta Biden.

Obama-t idézve folytatta az egység fogalmának amerikaspecifikus meghatározásával:

„fogadom, hogy olyan elnök leszek, aki nem megoszt, hanem egyesít: aki nem piros és kék államokat lát, hanem az Egyesült Államokat.”

A kampány során is sokszor említett „Amerika lelke” mellett most az ország gerincéről is beszélt, melyet a középosztály jelent és melynek segítségével elérhető lesz, hogy Amerikát ismét tisztelje a világ.

Eután az elnök köszönetet mondott feleségének, Jillnek, valamint gyerekeinek és unokáinak is megköszönte a támogatást, majd elmondta, hogy a neje tanár és megígérte, hogy a pedagógusokra a jövőben jobb sors vár az országban.

Alelnökének, Kamala Harrisnek a megválasztását “történelmi pillanatnak” nevezte és jelezte, hogy régóta itt volt az ideje, hogy megtörténjen, hogy dél-ázsiai, színesbőrű nőt válasszanak meg. Úgy fogalmazott, hogy Harris alelnöki kinevezése az első alkalom, de biztosan nem az utolsó, hogy nő nyerje meg a pozíciót.

Az amerikai történelem legdiverzebb koalícióját emlegetve felsorolta, hogy kik tartoznak bele: „demokraták, republikánusok, függetlenek, progresszívek, mérsékeltek, konzervatívok, fiatal, öreg, városi, kisvárosi vidéki, meleg, hetero, transzgender, fekete- fehér, latino, ázsiai, amerikai őslakos”. Utóbbiaknak külön megköszönte a támogatást és biztosította róla a közösséget, hogy kiáll mellettük.

A választásokat övező megosztottságot, ahogyan ígérte, egyből igyekezett enyhíteni:

„mindazoknak, akik Trump elnökre szavaztak; megértem, hogy csalódottak, én is vesztettem jónéhányszor, de most adjunk egymásnak egy esélyt. Ideje elfelejteni a durva retorikát, le kell tekerni a hőmérsékletet és újra látnunk és hallanunk kell egymást… Az ellenfeleink nem az ellenségeink: ők amerikaiak.”

Ezután amerikai elnökhöz illően nem maradhatott el a hit említése sem: Biden egyben 2015-ben elhunyt fiáról is megemlékezett az elmondott bibliai idézettel.

Az is elmondta, hogy az országot mindig a történelmi fordulópontok alakították, és felhívta rá a figyelmet, hogy jelenleg is ilyen fordulópont van. Barack Obama szlogenjét idézve azt mondta, hogy „meg tudjuk csinálni…Amerika a világ irányadója és példamutatás hatalmával fog irányt mutatni.”

Itt a teljes videó:

.