Túlcsordult a rendszer: Van olyan osztály, ahol már Etikai Kódex szerint kellene eldönteni, melyik életet mentsék meg

A kódex alapján dőlhet el, melyik koronavírusos beteg kezelését állítják le a kapacitáshiány miatt.

A Magyar Sürgősségi Orvostani Társaság (MSOTKE) csütörtöki online konferenciáján Lovas András, a Kiskunhalasi Semmelweis Kórház Központi Aneszteziológiai és Intenzív Betegellátó Osztályának vezetője elmondta, már most vannak olyan osztályok az országban, ahol alkalmazni kellene az Etikai Kódexben foglaltakat.

Az Etikai Kódexet még tavasszal írták meg az olasz és a német minta alapján. A benne foglaltak tehermentesítik az orvost a lelkileg komoly terhet jelentő morális választástól. Azaz attól, hogy

megfelelő kapacitás hiányában kinek az életét mentse meg a koronavírusos betegek közül.

A kódex alapelve szerint az orvosi szempontokat előtérbe helyezve

a jobban védhető életet kell előnyben részesíteni,

a lehető legtöbb emberélet megmentése a cél. Ez alapján priorizálni kell azokat a betegeket, akiknek megfelelő terápia ellenében nagyobb az esélyük a gyógyulásra.

„A 30 oldalas dokumentum nem írja felül a jelenleg hatályos Etikai Kódexet, ám a szakmai irányelvek és más szabályok által nem leírt kérdésekben irányt mutat” – mondta az Hegedűs Zsolt a MOK Etikai Kollégiumának elnöke.

Hangsúlyozta, az elkészítéssel nem a félelemkeltés volt a céljuk, sokkal inkább az, hogy „széles körben elfogadott, etikai szempontok szerint megfogalmazott elvek mentén történhessen az ellátás, és születhessenek meg a szükséges döntések”.

„Már túlcsordult az ellátórendszer”

– mondta Berényi Tamás, az MSOTKE elnökségi tagja.

Berényi Tamás beszélt a triázs-teamek fokozott jelentőségéről is. A team egy háromtagú orvos csoportból áll majd, élükön a triázstiszttel, aki lehet oxiológus, sürgősségi orvos, aneszteziológus vagy intenzívterápiás szakorvos, tehát olyan személy, aki sokéves tapasztalattal rendelkezik a kritikus állapotú betegek terén.

Ez a szakmai csoport valamennyi érintett beteg aktuális állapotát és terápiás folyamatát figyelemmel kíséri majd, és összeveti azt a rendelkezésre álló erőforrással.

A kezelőorvost a megbeszélés és a döntés terhe alól is kivonják, így a triázs érvényesítése mellett a csapat fogja ismerteti és elfogadtatni a döntést a beteggel – ha tud kommunikálni – és családjával, a kezelőorvossal, a személyzettel, és a kórházi menedzsmenttel – ismertette a részleteket Berényi Tamás.

(Medicalonline nyomán)

(Kiemelt kép: MTI/Balogh Zoltán)

Valódi Hírek