Rendhagyó ötlet a MOK-tól: Orvosok vallhatnak a kórházakban uralkodó valós állapotokról

Indul a realitás projekt.

Dr. Svéd Tamás, a Magyar Orvosi Kamara titkára a 444.hu-nak elmondta, hogy céljuk egy olyan felület létrehozása, amellyel megmutathatják az orvosok mindennapi megpróbáltatásait a koronavírus-járvány időszakában. A titkár szerint ugyanis a döntéshozóknak értesülniük kell a valós információkról, az egészségügy valódi helyzetéről.

Egy jól működő rendszerben igyekeznek a hibákat kijavítani, hogy azok ne forduljanak elő többet. Ehhez azonban visszajelzések kellenek, ebben akarunk közreműködni, mert csak akkor várható javulás és változás, ha a döntési szinteken értesülnek a problémákról” – nyilatkozta Svéd.

A kamara titkára elmondta, hogy szakmai partnerségre törekednek az egészségügyi vezetéssel, azonban

ez fordított esetben nem tapasztalható.

Az orvos úgy látja, nincs kielégítő információáramlás az orvosok és az EMMI között.

Ideális esetben alulról jelentik, hogy problémát észlelnek, fentről jön a visszajelzés, hogy megkapták a jelzést, majd egy újabb arról, mit tettek a hiba kijavítása érdekében, végül ismét egy a működés szintjéről, hogy a probléma megfelelően megoldódott-e.”

„Ehelyett jelenleg a folyamat nagyon gyakran az első lépcső után megáll”

– mondta Svéd Tamás.

A „realitás projekt” során a MOK lehetővé teszi, hogy az orvosok név nélkül, őszintén számoljanak be arról, hogy a járvány milyen problémákat okoz a kórházakban, ahol dolgoznak. Céljuk az, hogy ezen keresztül mutassák be a magyar egészségügyben uralkodó állapotokat, ugyanakkor az is, hogy a valós küzdelmek felmutatásával emeljék az egészségügyi dolgozók megbecsülését.

Svéd elmondta, azért biztosítják a névtelenséget, mert így akarják elkerülni, hogy egy egészségügyi dolgozót kritikája miatt

negatív megkülönböztetés érjen a kormányzat részéről.

Svéd Tamás szerint a legfőbb cél az általános rendszerkép bemutatása, amellyel lehetőség nyílik a felmerülő hibák kijavítására is. A titkár szerint a kamara apolitikus, nincsenek politikai céljaik, de fontos, hogy szakpolitikai javaslatokat mutassanak fel.

Nem szeretnénk lyukra futni,

sem a rémületkeltés, sem a bizalom aláásása nem célunk.

Abban bízunk, hogy a valóság tényeinek ismerete segíti a túlélést” – jelentette ki az orvos.

(444.hu nyomán)

 

Valódi Hírek