Simonka György tovább tagad: „Soha nem vezetett bűnös szándék”

Szerinte a vádiratban említett beruházások szakszerűek voltak.

Kedden megkezdődött a Fővárosi Törvényszéken Simonka György, fideszes országgyűlési képviselő bűntetőperének érdemi része. A politikust és 32 társát bűnszervezetben, különösen nagy értékre elkövetett költségvetési csalással és más bűncselekményekkel is vádolják.

Ha a bíróság bizonyítani tudja a vádlottak bűnösségét, az az utóbbi évek legnagyobb korrupciós fogása lehet.

Simonka pedig akár nyolc és fél évnyi fegyházbüntetést is kaphat. Az ügyészség a börtönbüntetés mellett 850 millió forintos vagyonelkobzást is javasolt arra az esetre, ha a képviselő elismeri a vádiratban foglaltakat és lemond a védekezés lehetőségéről.

Simonka György egyelőre mindent tagad.

A képviselő és társai ügyében még 2016-ban indult nyomozás a NAV feljelentése alapján. A vád szerint Simonkáék 2009 és 2015 között 1,4 milliárd forintot csaltak el egy bűnszervezetben, amely arra specializálódott, hogy a zöldség-gyümölcs termelői csoportok által igényelhető állami támogatásokat átláthatatlan céghálókon keresztül különböző trükkökkel elsikkasszon.

A képviselő mentelmi jogát ugyan 2018 októberében felfüggesztették, de csak 2019 augusztusában emeltek vádat ellene. Az érdemi tárgyalás pedig október 13-án, kedden vette kezdetét a bíróságon. Délelőtt az első- és másodrendű vádlottakat hallgatta volna meg a bíróság, ők azonban nem kívántak vallomást tenni. Délután pedig Simonka állt a vádlottak padján.

A korábbiakkal ellentétben a Békés megyei országgyűlési képviselő nem engedélyezte, hogy fotók készüljenek róla a tárgyalóteremben és jelezte azt is, hogy újságírói kérdésekre sem kíván válaszolni. Elmondása szerint ugyanis a média komoly nyomás alá helyezte őt és a családját – írja a 24.hu.

Az egykori képviselő a nyomozás során tett vallomásait fenntartotta. A vádirat tekintetében viszont egy új vallomást nyújtott be, amit a bíró olvasott fel, és amelyben lényegében a vádirat minden ellene felhozott pontját tagadta.

Vallomásából kiderült: Simonka úgy véli, a vádakat olyan személyek vallomásaira alapozták, akik kiegyeztek az ügyészséggel. Állítása szerint ugyanis a vádiratban említett bűnszervezet sosem létezett, és kijelentette azt is, hogy vállalkozásai megalapításakor és vezetésekor soha nem vezette bűnös szándék.

Kiemelte, a termelőszövetkezetek létrehozását a 2008-as gazdasági válság indokolta. Ebben az időszakban, a 2000-es években viszont vállalkozóként és őstermelőként tevékenykedett, fideszes képviselőként pedig nem számított túl nagy támogatásra a baloldali kormánytól.

Elismerte, valóban működtetett családi vállalkozásokat és tanácsadóként is funkcionált más vállalkozók mellett, döntéseket viszont senki helyett nem hozott. Továbbá tagadta a túlárazást, a pénzvisszaosztást és azt is, hogy az ő utasítása alapján jött volna létre a közös védekezési stratégia.

Szerinte a vádiratban említett beruházások kivitelezése szakszerűen valósult meg.

A fideszes képviselő friss vallomása nem váratlan, hiszen a januári előkészítő tárgyalás óta Simonka György több fórumon is hangoztatta ártatlanságát. Sőt egy kiszivárgott hangfelvételen a vádiratot és az ügyészség munkáját is bagatellizálni próbálta. Tette mindezt úgy, hogy 32 társa közül nyolcan már beismerték bűnösségüket, amely nem vet jó fényt az országgyűlési képviselőre sem.

Simonka Györgyön kívül a vádlottak padján ül még felesége és unokahúga is, valamint két fideszes országgyűlési képviselő, Kerényi János, dél-alföldi pártigazgató és Varga Gábor, országgyűlési képviselő több rokona is.

A tárgyalás szerdán Kerényi János meghallgatásával folytatódik.

(a 24.hu nyomán.)

Kapcsolódó cikkünk:

https://nyugatifeny.hu/2019/12/30/lefoglaltak-simonka-gyorgy-es-csaladjanak-vagyonat-autokat-szolariumot-biliardasztalt-mindent-vittek

Valódi Hírek