Nyolc és fél év fegyházat kért az ügyészség a fideszbűnöző Simonka Györgyre

Meg teljes vagyonelkobzást.

Bűnszervezetben, különösen jelentős értékre elkövetett költségvetési csalás miatt nyolc és fél év fegyházbüntetést és teljes vagyonelkobzást kért az ügyészség Simonka Györgyre – értesült több forrásból is a Magyar Narancs csütörtökön.

Ügyészségi gyanú szerint Simonka György a zöldség-gyümölcs termelői csoportok és termelői szervezetek (TÉSZ) által igénybe vehető, az Európai Uniótól és a magyar költségvetésből származó vissza nem térítendő támogatásokra utazott.

Ő és a társai a beruházásokat és az eszközbeszerzéseket felülárazták, vagyis a kérelmekben valótlan adatokat tüntettek fel azért, hogy jogellenesen megnövelt összegű támogatásokat vegyenek fel.

Az ingatlanokat áron alul megszerezték, majd azokat minimális fejlesztéssel, fiktív értékbecsléssel szerepeltették az elismerési tervekben. A beszerzett eszközök döntően használtak voltak, és csak töredékét képviselték az értük kifizetett összegnek.

Simonka György meghatározta azt is, hogy az egyes beruházásokat megvalósító cégek képviselői a nekik átutalt, vagyis felülárazott vállalkozói díj mekkora részét – általában 45 százalékát – szolgáltassák vissza neki készpénzben.

A Legfőbb Ügyészség szerint Simonka Györgynek

  • két rendbeli, felbujtóként, bűnszervezetben elkövetett különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntettéért,
  • két rendbeli, bűnszervezetben, gazdálkodó szervezet részére tevékenységet végző, önálló intézkedésre jogosult személlyel kapcsolatban elkövetett vesztegetés bűntettéért,
  • két rendbeli vesztegetés elfogadása bűntettééért,
  • két rendbeli, társtettesként bűnszervezetben elkövetett, kötelesség megszegésére irányuló hivatali vesztegetés bűntettééért,
  • két rendbeli folytatólagosan, és felbujtóként elkövetett hamis magánokirat felhasználása vétségéért

kell felelnie. Mentelmi jogát 2018 októberében függesztette fel a parlament a fideszes országgyűlési képviselők szavazataival.

Ám annak ellenére, hogy a Simonka által okozott vagyoni kár meghaladja az 1,4 milliárd forintot, júliusban Orbán Viktor még simán odaállt mellé egy közös fotó kedvéért.

Valódi Hírek