Kálmán Olga bizonyítékokat mutatott be: Újra hordatják az orvosokkal az egyszer használatos maszkokat (+videó)

Súlyos tartalmú belső levél szivárgott ki egy egyetemi kórházból.

„Az elmúlt napokban egy olyan levél került a birtokunkba, amelyben az orvosi egyetem egyik szervezeti egységének vezetője arra kéri a kollégáit, hogy többször is használják az egyébként egyszer használatos FFP2 maszkokat”

– közölte pénteki sajtótájékoztatóján Kálmán Olga.

A DK politikusa ismertette a levél tartalmát, amely szerint továbbra sincs elegendő FFP2 maszk az intézményben, ezért arra kérik a kollégákat, hogy ezeket használat után ne dobják el, hanem cserélgessék: kétnapos pihentetés után használják újra.

Kálmán Olga hangsúlyozta: azokról a maszkokról van szó, amelyeket még egy napig sem lehet biztonságosan használni, hiszen mindössze

4 órán át

jelentenek védelmet a viselőjüknek.

Az ellenzéki politikus elmondta: azonnali magyarázatot várnak a kormánytól, hogyan lehetséges az, hogy 2020 októberében továbbra sincs megfelelő védőfelszerelés a kórházakban.

„Hogyan lehet olyan választás elé állítani a kórházi dolgozókat, hogy vagy maguknak vesznek maszkot, vagy meg fognak betegedni a többször használt maszkok miatt?”

– kérdezte.

Kálmán Olga bemutatott egy FFP2-es típusú maszkot, amelyet 700 forintért lehet rendelni az internetről.

„Ennyi pénzt sajnál a kormány egy-egy orvos és ápoló védelmére”.

– fogalmazott, hozzátéve: írásbeli kérdéssel fordulnak Kásler Miklós egészségügyért is felelős miniszterhez, hogy adjon azonnali magyarázatot az esetre.

Videó:


.

Valódi Hírek