Deutsch Tamás felszólította Věra Jourová-t, hogy távozzon, mert alkalmatlan

Nem lennénk most az uniós biztos helyében.

Mint azt megírtuk: egyre idegesebb a Fidesz, mert szerdán hozzák nyilvánosságra az Európai Bizottság jogállami jelentését, amely négy szempont szerint értékeli majd a tagállamokat. (bírósági rendszer függetlensége, fékek és ellensúlyok, médiaviszonyok, korrupció elleni küzdelem).

A jelentés egyik szerzője Věra Jourová értékekért és átláthatóságért felelős uniós biztos, aki ellen a napokban példátlan támadássorozatot indított a Fidesz.

Jourovát először Varga Judit, majd Orbán Viktor szólította fel lemondásra, mostanra pedig mozgósították a Fidesz harmad-negyedvonalát is, hogy végül megszólaljon a hordó aljáról a maradék is.

Idézzük az MTI kedd délutáni hírét:

Věra Jourová megmagyarázhatatlan és elfogadhatatlan támadást intézett Magyarország ellen, ezért az Európai Bizottság értékekért és átláthatóságért felelős alelnökének mennie kell – jelentette ki Deutsch Tamás fideszes EP-képviselő Brüsszelben.

A képviselő magyar újságíróknak nyilatkozva kijelentette, Jourová nyilatkozata miatt alkalmatlanná vált arra, hogy az Európai Bizottság tagjaként tevékenykedjen, hogy objektív és pártatlan működés hiányában feleadatát betöltse.

Magyarország a leghatározottabban visszautasítja, hogy bármely európai biztos durván támadjon bármely uniós tagállamot – mondta Deutsch Tamás.

“Věra Jourová a Der Spiegel német hírmagazinnak adott nyilatkozatában ezidáig senki által át nem lépett vörös vonalat lépett át” – fogalmazott Deutsch.

A legdurvább, piszkálódó, mást besározó és lejárató pártpolitikusi stílus az, ahogyan az uniós biztos fogalmazott. Kizárt és képtelen, hogy Jourová pártatlanul és elfogulatlanul tudja a jogállamiság helyzetével összefüggő kérdéseket vizsgálni bármely tagállam esetében – húzta alá.

Amennyiben az uniós biztos magatartása az Európai Unió működését meghatározó alapszerződéssel ellentétes, és ez a magatartás tükrözi az Európai Bizottság álláspontját, akkor a baj sokkal súlyosabb. Magyarország azonban abból indul ki, hogy a túlzó, elfogadhatatlan és megmagyarázhatatlan álláspont Věra Jourová álláspontja, amely alkalmatlanná teszi biztosi és bizottsági alelnöki tisztségének betöltésére – vélekedett Deutsch Tamás.

A képviselő elmondta azt is: a Fidesz-KDNP európai képviselőcsoportja arról határozott, hogy hivatalos parlamenti beadvány formájában sürgőségi kérdéssel fordulnak az Európai Bizottság elnökéhez.

Ebben arra szólítják fel Ursula von der Leyent, hogy tegyen meg mindent annak érdekében, hogy mihamarabb elmozdítsák bizottsági alelnöki tisztségéből, biztosi pozíciójából Věra Jourovát.

Jourová nyilatkozata nem maradhat következmények nélkül. Ha így maradna, az “alapjaiban erodálná, verné szét” a kölcsönös tiszteletre épülő együttműködést az Európai Unióban – tette hozzá Deutsch Tamás.

Kapcsolódó cikkünk:

Az Európai Bizottság elnöke határozottan kiállt a Fidesz által támadott Věra Jourová mellett

.