Hivatalos: Magyarországon volt a legmagasabb az infláció az egész EU-ban

Dübörgünk.

Augusztusban 0,4 százalékra csökkent az éves infláció az Európai Unió átlagában a júliusi 0,9 százalékról – írja legfrissebb közleményében az Eurostat.

Az uniós országok közel felében defláció volt, vagyis csökkent az árszínvonal az egy évvel korábbihoz képest.

A tagállamok másik felében nőttek az árak, de a legnagyobb, 4 százalékos infláció Magyarországon volt.

A magyar inflációs adat annak ellenére szállt el, hogy a benzinár hónapok óta lehúzza az átlagot, ezúttal 4,7 százalékkal csökkent az üzemanyagok ára.

Az inflációt egyértelműen az élelmiszerek drágulása húzta föl, ezek ára átlagosan 7,9 százalékkal nőtt, de a gyümölcsök például 46 százalékkal drágultak.

Eközben a forint árfolyama is romlik: szeptember 17-én az euróval szemben átlépte a 360-as szintet.

A gyenge forintárfolyam éppen a magas infláció miatt nem szerencsés: a gyenge forint megdrágítja a hazai vállalkozások számára az importot, ráadásul a koronavírus-válság miatt az importárak már így is nőttek – az emelkedő költségek pedig előbb-utóbb megjelennek a fogyasztói árakban.

(Eurostat / hvg.hu / Nyugati Fény)

Valódi Hírek