Dobrev Klára elmondta, mit tervez a DK, ha 2022-ben kormányra kerül – Már az unióval tárgyal erről

A kormány kizsigereli a munkavállalókat.

A Fidesznek nincs terve arra, hogy mit kell csinálni ezzel az országgal – mondta a Demokratikus Koalíció EP-képviselője az ATV Egyenes Beszéd című műsorában. Dobrev Klára szerint ez olvasható ki a benyújtott költségvetésből.

Dobrev Klára bejelentette: kezdeményezésére vizsgálja az Európai Bizottság a magyar kormány új rabszolgatörvényét. Erről a foglalkoztatásért felelős uniós biztos tájékoztatta Dobrev Klárát. A Demokratikus Koalíció EP-képviselője azt mondta: az Európai Bizottság számára ő magyarázta el, miért embertelen az új rabszolgatörvény.

Dobrev Klára szerint a kormány nem csak a munkavállalókat akarja kizsigerelni, hanem elvette a jogokat a szakszervezetektől is. A politikus úgy látja, hogy az Orbán-kormányt nagyon zavarják a szakszervezetek. A fideszes többségű parlament sok olyan törvényt hozott, amelyekkel gyengítették a szakszervezeteket. Azt mondta: a szakszervezetekre minden országban szükség van, szerinte nem véletlen, hogy

ahol erősebb a szakszervezet, erősebb a gazdaság is.

Dobrev Klára határozottan kijelentette: ha 2022-ben a DK kormányra kerül, visszaállítják az ágazati szakszervezeteket. Egyébként az Európai Parlament előtt van egy javaslat arról, hogy közbeszerzéseken csak azok a cégek indulhassanak, ahol van ágazati bérmegállapodás és vannak szakszervezetek.

A DK EP-képviselője arról is beszélt: év elején az Európai Bizottság elindította az első konzultációt az

európai minimálbérről.

Szakszervezetekkel, egyetemekkel, munkaadókkal és civilekkel is konzultálnak. Dobrev Klára hozzátette: ezt a kormány helyett itthon a DK tette meg. Az első konzultáció vége az lett, hogy többségben voltak azok, akik azt mondták: kell az európai minimálbér.Most körvonalazódik, hogy az európai minimálbért hogyan állapítsák meg” – mondta.

Dobrev Klára utalt Kásler Miklós munkájára is. Azt mondta: „egészen kétségbeejtő, hogy egy miniszternek mennyire nincs fogalma arról, hogy mi történik a magyar egészségügyben„.

A teljes beszélgetést ITT lehet megnézni.

Valódi Hírek