Hazudott a fideszes ánuszmédia Czeglédy Csabáról, most jelent meg a helyreigazítás (+fotó)

Egy szó sem volt igaz a rágalmakból.

Csütörtökön a közösségi oldalán számolt be róla Dr. Czeglédy Csaba, hogy a bíróság helyreigazításra kötelezte a Magyar Nemzet nevű fideszes propagandalapot a benne közölt rágalmak miatt.

Az ellenzéki ügyvéd úgy fogalmaz:

„Benne voltam már megint a Magyar Nemzetben. Ráadásul címlapon.

Na jó 😊 most éppen azért, mert már megint hazudtak, és a bíróság helyreigazításra kötelezte őket.

Nem, nincsenek széfjeim külföldön (itthon sem).

Tavaly májusban, miután erről elsőként a Magyar Nemzet annyira de annyira magabiztosan írt – hatósági információkra hivatkozva -, az egész Fidesz sajtó napokig ezzel foglalkozott. Még azt is vizionálták, hogy jól meg is szökök.

Hát, meg sem szöktem, széfjeim sincsenek, ellenben jó sok borsot törtem az orruk alá. 😏

Így meg ez 😊”

.

Benne voltam már megint a Magyar Nemzetben. Ráadásul címlapon.Na jó 😊 most éppen azért, mert már megint hazudtak, és a…

Közzétette: Dr. Czeglédy Csaba – 2020. április 22., szerda

.

Valódi Hírek