Koronavírus: A március 15-i ünnepségek lefújását kérik az iskoláktól, de tanítási szünetet nem rendelnek el

Így védekezünk mi.

Az Operatív Törzs arra kéri az óvodákat és az iskolákat, hogy ne rendezzék meg a március 15-i ünnepi rendezvényeket – hangzott el a kedd délutáni sajtótájékoztatón.

Az Operatív Törzs egyelőre nem tervezi az országban tanítási szünet elrendelését és iskolák bezárását, de Lakatos Tibor rendőrezredes, az Operatív Törzs belügyminisztériumi tagja azt mondta: ha a fertőzöttek száma tovább nő, nálunk is indokoltak lesznek ilyen lépések.

Az azonban valószínű, hogy hamarosan korlátozzák a sportrendezvényeket, az Operatív Törzs erről szóló javaslatait a napokban tárgyalja a kormány.

Lakatos Tibor egyúttal azt kérte, hogy a hatvanévesnél idősebbek lehetőség szerint kerüljék a közösségi rendezvényeket, és ne menjenek jelentős tömegbe.

Az Olaszországból hazaérkezőktől pedig azt kérik, hogy koronavírus-tünetek nélkül is 14 napig maradjanak otthon, és a gyerekeiket se küldjék iskolába.

Mint azt megírtuk: egy Nápolyból ma hazatérő utas arról számolt be, hogy a Liszt Ferenc repülőtéren semmilyen kontrollal nem találkozott, hőkaput nem is látott, egy ember nem kérdezte meg, honnan jött, egyszerűen kisétált az EXIT felirat alatt.

Senki nem ellenőrizte Ferihegyen az olaszországi karanténból hazatérő magyarokat

.

Valódi Hírek