Senki nem ellenőrizte Ferihegyen az olaszországi karanténból hazatérő magyarokat

Elképesztő.

„Egy ember sem kérdezte meg, honnan jöttünk. Egyszerűen kisétáltunk az EXIT felirat alatt”

– írta az Utazómajom nevű utazási portál egyik olvasója, aki kedden, repülővel jött haza a súlyos koronavírus-fertőzés sújtotta Olaszországból.

Mint megírtuk: hétfő este elrendelték egész Olaszország karantén alá helyezését. A korábban csak az északi Lombardia tartományában és további 15 városban elrendelt intézkedéseket kiterjesztették az egész országra.

Az Utazómajom olvasója múlt csütörtökön érkezett meg Nápolyba, ahol semmi rendellenességet nem tapasztalt, csupán annyit, hogy a helyi szervek fokozottabban figyeltek a fertőtlenítésre, például a járműveket rendszeresen tisztították.

A hétfő esti bejelentés váratlanul érte őket, a légitársaságok a beszámoló szerint sorra mondták vissza a járatokat, sőt, a Ryanair is kiadott egy közleményt, miszerint nem indít több repülőt Olaszországba, az érintettektől pedig elnézést kérnek.

A portál olvasója viszont a Wizz Airtől nem kapott tájékoztatást, így kedden kora reggel elindult a nápolyi reptérre.

„Minden zökkenőmentesen haladt, a reptéri transzfer busz időben jött, nem volt tömeg vagy feszültség az utasok között.

A szokott módon mentünk végig a reptéri ellenőrző pontokon, bár itt már látszott az aggodalom az olasz dolgozok részéről, ugyanakkor profin és tisztességesen végezték a dolgukat.

A gép pontosan jött, a felét is alig töltötték meg az utasok”

– írta.

A beszámoló így folytatódik:

„A zökkenőmentes út után számítottunk a reptéren valami ellenőrzésre, ahogyan azt előző este a konzulátusi zöld számon is mondták, hogy testhőmérséklet ellenőrzés várható, ám a magyar reptéren semmilyen kontrollal nem találkoztunk.

Hőkaput nem is láttunk, de egy ember sem kérdezte meg, hogy honnan jöttünk. Egyszerűen csak kisétáltunk az EXIT felirat alatt.”

(via nlc.hu)

Valódi Hírek