Most érkezett: Eltitkolt korrupciós jelentések lettek nyilvánosak Magyarországról

Orbánék nem akarták, hogy napvilágra kerüljenek.

Még június végén derült ki, hogy Magyarország ismét kimaradt az Európa Tanács éves korrupciós helyzetet vizsgáló jelentéséből, mert a kormány nem járult hozzá a Magyarországról szóló rész publikálásához.

Az Európa Tanács „Államok a Korrupció Ellen” (GRECO) nevű ügynöksége évente teszi közzé jelentéseit, már ha beleegyeznek az adott államok. Általában ez nem jelent gondot, leszámítva ha hazánkról van szó, mert Orbánék félnek tőle, mint ördög a tömjénfüsttől.

Úgy látszik csak eddig titkolhatták az eredményeket, mert ma három,

eddig elsumákolt jelentést,

köztük a legfrissebb, tavaly év végén készült anyagot mutatták be.

A GRECO még négy évvel ezelőtt 18 ajánlást fogalmazott meg a parlamenti képviselők, a bírák és az ügyészek munkájával kapcsolatos korrupció megelőzésére, ebből a 18-ból összesen 5-öt hajtottak végre.

Magyarország összességében nem teljesíti a javaslatainkat, és elszomorító, hogy a hatóságok már felvilágosítást sem adnak, hogy miért nem vezetik be a korrupcióellenes intézkedéseket” – olvasható a jelentésben, amit a 444.hu dolgozott fel.

Hogy miért nem akarnak Orbánék komolyabb együttműködést? Ebből tisztán kiderül: Az országgyűlési képviselőkkel kapcsolatban a szervezet

szigorúbb vagyonnyilatkozati rendszert javasolt.

Azt kérték, hogy ne csak évente egyszer kelljen nyilatkozniuk a politikusoknak, hanem azonnal, amikor jelentős változás áll be vagyoni viszonyaikban, vagy valamilyen összeférhetetlenség merül fel, vagy mondjuk nagy értékű ajándékot kapnak.

A jelentés részletesen foglalkozik Handó Tündének és az általa vezetett Országos Bírósági Hivatalnak (OBH) a befolyásával és arra jutottak, hogy felül kellene vizsgálni Handó Tündének a bírák és bírósági vezetők kinevezésével kapcsolatos széles jogköreit, és

nagyobb beleszólást adni az Országos Bírói Tanácsnak a folyamatba.

Polt Péter is kapott egy csomagot, az ügyészséggel kapcsolatban a GRECO problémásnak tartja a legfőbb ügyész újraválaszthatóságát, amihez ráadásul kétharmados többség kell. Vagyis, amíg a Fidesz van kétharmaddal, addig újraválaszthatják, ha veszítene, akkor meg legalább kétharmados többség kellene a leváltásához,

ami szinte lehetetlen.

(via: 444.hu)

Valódi Hírek