Matolcsy köre kezdhet félni? Durva hír érkezett a leköszönt MNB-elnök elleni vizsgálatból

Ami a jelentésből kimaradt: nem csak Matolcsy családja járt jól az MNB-s beszerzésekkel.

Az Állami Számvevőszék (ÁSZ) jelentése Matolcsy György családi és üzleti körére fókuszált, pedig más szereplők is felbukkantak a jegybanki beszerzések körül.

A jegybanki pénzekből a NER nagyágyúinak is jutott

– írta az mfor.hu.

A múlt héten megírtuk, hogy több bűncselekmény gyanúja miatt is feljelentést tett az ÁSZ a Magyar Nemzeti Bankhoz (MNB) kötődő alapítványok gazdálkodásával kapcsolatban. A Nemzeti Nyomozó Iroda meg is kezdte a munkát. Az ÁSZ vizsgálata a Matolcsy MNB-elnöksége idején létrehozott, hozzá közeli személyek által vezetett Pallas Athéné Domus Meriti Alapítványra és az alapítvány vagyonát kezelő Optima Befektetési Zrt.-re irányult.

A vizsgálat súlyos hiányosságokat tárt fel, valamint jelentős veszteségeket okozó döntéseket azonosított az MNB több százmilliárd forintos alapítványi vagyonának kezelésében.

Matolcsy fiának barátai is felbukkantak

Az ÁSZ március 19-én tette közzé jelentését, amelyben az MNB működését vizsgálták. A fő megállapítás szerint az MNB-Ingatlan Kft. által megvalósított beruházások esetében a beruházási célú kiadások döntő részét, mintegy 95,8 milliárd forint értékben,

azonos érdekeltségi körhöz tartozó gazdasági társaságoknak fizették ki.

Ezek a cégek a Somlai Invest Zrt., Raw Development Kft., Raw Facility Kft. és Somlai Design Kft. Az ÁSZ által kiemelt Raw cégcsoport Somlai Bálint tulajdona. Ő Matolcsy Ádámnak a volt jegybankelök fiának – a barátja. A számvevőszéki jelentésből ugyanakkor nem derül ki, hogy a NER egyéb csatolt részei is felbukkantak a jegybanki pénzek körül.

Kapcsolódó: Ami nekünk gazdasági válság, nekik mesés vagyon: Matolcsy Ádám haveri körének zsebét tovább tömik

Garancsi sem panaszkodhatott

A Pénzmúzeum generálkivitelezője a Raw Development Kft. volt, de arról nincs szó az ÁSZ-jelentésében, hogy a generálkivitelezői alvállalkozóként a Market Építő Zrt. dolgozott az épületen. A Market Építő Zrt.

Garancsi István résztulajdonában van,

és számos nagy állami beruházásban vett részt az elmúlt 15 évben.

„A munkaterületet 2020 április elején vette át a magyar magasépítő cég. A teljes projekt keretén belül megvalósult a Postapalota rekonstrukciója, ami magában foglalta a Magyar Nemzeti Bank (MNB) részére létrehozott irodaházat,

a Pénzmúzeum és a hozzá kapcsolódó területek (Bástya felújítás, Turista pihenő) kialakítását, továbbá az épület körüli tereprendezéseket, kertészeti munkákat. Mindemellett a Market feladatai közé tartozott a Postapalota mellett található, a II. és a XII. kerületét összekötő, akadálymentes gyalogos- és biciklisátjáró megépítése is, amelyet 2020. december elején adtak át”

– számolt be a történtekről a Magyar Építők. A portál figyelmeztetett, a 121 oldalas ÁSZ-jelentésben a Market neve egyszer sem szerepel.

Tasnádi is előkerült

A Pénzmúzeummal kapcsolatban más érdekeltség is felbukkant. Az IT- és audiovizuális rendszerének bővítésére és üzemeltetésére kiírt közbeszerzésen ugyanis az A.B.Y.11 Kft. nyerte a nettó 798,9 millió forintos megbízást. Ezért 40 négyzetméternyi LED-fal üzemeltetését kellett ellássák. A cég végső tulajdonosa ekkor még

Tasnádi László volt, aki korábban Pintér Sándor belügyminiszter államtitkáraként dolgozott.

Az ÁSZ ellenőrzése viszont erre az időszakra már nem terjedt ki.

A portál a korábbi szerződéseket átnézve arra jutott, hogy a Civil Rendszertechnika Kft. 2022-ben és 2023-ban még Civil Erando Rendszertechnika Kft. néven több informatikai megállapodást is kötött a Pénzmúzeum üzemeltetőjével. A társaság tulajdonosa az a Civil Zrt., ahol szintén Tasnádi az ügyvezető.

Az MTK focicsapat tulajdonosa is a nyertesek között

A Pénzmúzeum tetején lévő panoráma terasz és az egész múzeum idei takarítására pedig a Green Vector Facility&Service Kft.-vel kötöttek 44,2 millió forintos szerződést. A társaság a Prohuman cégcsoport tagja, amely az egyik legnagyobb hazai munkaerőkölcsönző cég és a kormány stratégiai partnere. Egyik tulajdonosa Zakor Sándor, aki az MTK focicsapatát is birtokolja.

Tehát Matolcsyék baráti és üzleti köre mellett más is bőven részesült a jegybank cégeitől kapott szerződésekből.

Kapcsolódó:

Tiszta krimi: Matolcsy Ádám ezzel a női fedőnévvel irányíthatta eltitkolt gazdasági birodalmát

Kiderült, mi volt Matolcsy György búcsúajándéka: Így tömte ki a fia egyik haverját

Valódi Hírek