Orbán Viktor elszólta magát a rádióban, a civilek milliárdjaira fáj a foga

Pont az Orbán-félék miatt adná a pénzt az EU.

Hiába fogadták el a Stop Soros törvénycsomagot, és hiába akadályozzák a Norvég Alap fejlesztési pénzeinek kiutalását, a kormánynak ez nem elég, folytatja a civil szervezetek elleni háborúját – írja a hvg.hu.

Pénteken Orbán Viktor a szokásos rádióinterjújában arról beszélt, „NGO-k ne kaphassanak pénzt az uniós költségvetésből, ezeknek a szervezeteknek a támogatása legyen tagállami kérdés”. Azt is hozzátette, hogy

„ez egy harci kérdés a következő időszakban”.

Nem véletlenül mondta ezt Orbán, szakértők szerint a „Jogérvényesülés”, illetve „Jogok és Értékek” pénzügyi alapjaira utalt, amelyek a demokratikus értékeket védő szervezeteket segítenék, méghozzá közvetlenül, nem pedig a tagállamok irányító hatóságain keresztül.

Nem véletlenül tart ettől, illetve nem véletlenül akar a hazánknak szánt összeg felett diszponálni Orbán, mert összesen 1 milliárd 834 millió euróról (uszkve 600 milliárd forint) van szó, ebből ide is komoly összeg érkezhet.

Az EU viszont pont azt akarja elkerülni, hogy a tagállamok kormányai hozzáférjenek a pénzhez és közük legyen a kiosztásukhoz.

Pont az Orbán-féle populisták miatt

akarják erősíteni azon civil szervezeteket, amelyek az alapértékek védelméért állnak ki.

A harc kommunikációs szinten már elkezdődött, de érdemes már a jövőbe is tekinteni. Az uniós költségvetésről mindenesetre szavaznia kell az Európai Tanácsnak (egyhangúsággal), amelyben ott ül Orbán is, vagyis simán vétózhat, sőt a lengyelekkel ismét összefoghat.

Az Európai Parlamentnél, – ami szintén beleszólással bír a büdzsébe – viszont nagyon rosszul áll a szénája a Fidesznek, nagyon valószínű, hogy az EP többsége felveszi majd a kesztyűt a magyar kormánnyal szemben, és mindent megtesznek, hogy átmenjen a civileket támogató javaslat.

Valódi Hírek