Már komolyabb ajánlatot tett az Audi a dolgozóknak, de még nincs megegyezés

Késő estig tárgyaltak.

Szerdán is folytatódik a január 31-e reggel hat óráig, az Audi Hungária Független Szakszervezet (AHFSZ) által meghirdetett egy hetes sztrájk a győri gyárban, mert a keddi tárgyalások sem vezettek megállapodáshoz – közölte közösségi oldalán az érdekképviselet.

A tájékoztatás szerint a keddi tárgyalási sorozat késő estig tartott, ahol az Audi új ajánlatot tett.

A vállalat 18 százalékkal, de minimum 75 ezer forinttal emelné a dolgozók bérét, a cafeteria összege pedig 300 ezer forintról 400 ezer forintra nőne.

Az érdekképviselet azt írja, hogy „fontos döntés előtt állunk, hiszen fel kell térképeznünk a további lehetőségeket, valamint az ezután következő lépéseinket”.

Az AHFSZ január 24-e reggel hat és január 31-e reggel hat óra közötti időre hirdetett egyhetes sztrájkot, mert az Audi Hungaria Zrt. és a szakszervezet nem tudott megállapodni az idei évi bérekről a tavaly szeptember óta tartó tárgyalások során.

A sztrájk ideje alatt teljesen leállt a termelés Győrben, a termeléskiesés miatt hétfőn leállították a gyártást az Audi központi üzemében, a bajorországi Ingolstadtban, mert hiányoznak a Győrben készített motorok.

Az Audi másik németországi üzemében, a neckarsulmi gyárban szerdáig van megfelelő számú motor a járművek összeszereléséhez. A hét második felétől ott is vizsgálni kell majd a gyártás folytatásának feltételeit. (MTI)

Valódi Hírek