Rendkívüli hír: Németh Szilárd kénytelen volt nyilvánosan bocsánatot kérni a hazudozásaiért

Miután a bíróság végrehajtást rendelt el ellene, muszáj volt bocsánatot kérni.

Németh Szilárdot 2017-ben perelte be az Eötvös Károly Közpolitikai Intézet, amiért a fideszes politikus azt állította, hogy a Majtényi László vezette intézmény

„sokkal, de sokkal nagyobb lóvét”

kapott Soros György alapítványaitól, azaz meghamisították közhasznúsági jelentésünket.

A másodfokú, jogerős ítélet 2018 áprilisában született meg, ám mivel Németh erre sem reagált, Majtényiék november közepén bírósági végrehajtást indíttattak ellene.

Vélhetően ez vette rá Szilárdunkat, hogy ma az MTI-n keresztül kiadja az alábbi elnézést kérő közleményét:

„A Fővárosi Ítélőtábla 2.Pf.20.202/2018/4/II. sorszámú ítélete azt állapította meg, hogy azzal sértettem meg az Eötvös Károly Közpolitikai Nonprofit Kft. felperes jóhírnév védelméhez fűződő személyiségi jogát, hogy 2017. március 14-én a mandiner.hu internetes oldal részére adott interjúban

valótlanul állítottam, hogy a felperes keretében működő Eötvös Károly Közpolitikai Intézet nem annyi támogatást kapott a Soros Györgyhöz köthető szervezetektől, mint amit a közhasznúsági jelentéseiben feltüntetett, hanem 145 000 000 forintot vagy ennél is többet.

Az előzőek miatt sajnálkozásomat fejezem ki az elkövetett jogsértésért, és elnézést kérek az Eötvös Károly Közpolitikai Nonprofit Kft.-től és Majtényi Lászlótól.

Németh Szilárd”

Azt egyelőre nem tudni, hogy a politikus a sérelemdíjat és a perköltséget is megfizette-e már az intézet részére.

(via 168 óra)

Valódi Hírek