„Rettentő szomorú, ahová tartunk” – Kifakadt az ismert tévés

A félelemmel való manipuláció ma sokkal brutálisabb, mint valaha – vallja Al Ghaoui Hesna.

„A magyar közélet polarizációja mindent felemészt” –mondja az ismert újságíró a legfrissebb Magyar Narancsnak adott interjúban.

A Magyar Televízió korábbi riportere szerint

„Eltűntek a színek a gondolkodásból, bármilyen ügyben kizárólag kétféle vélemény létezik, fekete és fehér. Aki egy kicsit is árnyaltabban alkot véleményt, azt mindkét csoportból kitaszítják.”

Al Ghaoui Hesna úgy látja:

a félelemmel való manipuláció,

ami Magyarországon és a világon zajlik, évszázadok óta az egyik leghatásosabb befolyásolási eszköz.

Ma azonban ez sokkal erősebben és alattomosabban hat ránk, mint korábban.

Például a menekültválság kapcsán elképesztő mértékben lettek összemosva az olyan alapfogalmak, mint a menekült, a migráns és a bevándorló.

„A gyerekeinkre is sokkal jobban kellene figyelnünk, hogy milyen ingerek érik őket, mert

amikor már az óvodában is Soros Györgyről beszélgetnek a kicsik, az rettentő szomorú.”

fotó: Kiss Tamás / evangelikus.hu

Al Ghaoui Hesna úgy véli, hogy a többség tud a manipulációról, de belefáradt abba, hogy védekezni akarjon ellene.

„Hihetetlen lelki fásultság van az emberekben” – fűzte hozzá.

„Magyarország is afelé tart, hogy az emberek elnyomják magukban az együttérzést, felszámolják azokat a hidakat, amelyek kapcsolódásként szolgálnak a másik emberhez (…)

Amikor valaki fél, elkezdi körülbástyázni magát, kizárja a szerinte veszélyes ingereket, de ezzel saját magát is bezárja. Az izoláció pedig a lehető legrosszabb irány.”

– mondja Al Ghaoui Hesna.

(via Privátbankár.hu)

Valódi Hírek