A CEU még mindig nem, de egy kínai egyetem jöhet Magyarországra

Orbán aláírta a megállapodást a Fudan Egyetemmel.

A keddi Magyar Közlönyben jelent meg a miniszterelnöki határozat, amelyben a miniszterelnök a magyarországi felsőoktatási tevékenységének támogatásáról szóló megállapodás létrehozására adott felhatalmazását az innovációért és technológiáért felelős miniszter, valamint a külgazdasági és külügyminiszter előterjesztése alapján. – szúrta ki a 444.

A vonatkozó határozatban a miniszterelnök közli,

„egyetértek a Magyarország és a Kínai Népköztársaság között a Fudan Egyetem magyarországi felsőoktatási tevékenységének támogatásáról szóló megállapodás létrehozásával.”

Pontosan ennyire lenne szüksége a CEU-nak is a magyarországi működéséhez.

Palkovics László, innovációért és technológiáért felelős miniszter a 168 órának adott interjújában beszélt is a CEU-ról, nem is akárhogy. Bonyolult logikai okfejtés következik, vigyázz!

Az Oktatási Hivatal fogja eldönteni, hogy a CEU megfelel-e a feltételeknek, így folytathatja-e működését Magyarországon, de ezt nem vizsgálja, mert a CEU nem nyújtotta be a szükséges dokumentumokat, mármint azt az államközi szerződést, amit a magyar kormány nem hajlandó aláírni New York állammal, így a CEU nem működhet Magyarországon, de a miniszter szerint ez sem igaz, mert igenis működik, és

nincs is CEU-ügy.

Michael Ignatieff, az egyetem rektora a múlt héten jelentette be, ha a kormány nem hajlandó december 1-ig aláírni a kérdéses államközi megállapodást, akkor a CEU átköltözik Bécsbe. A bejelentés után tüntetés-sorozatot jelentettek be, a következő november 7-én lesz.

 

Valódi Hírek