Simicska cége pert nyert, de Orbán nem ismer irgalmat

A Kúria szerint sem követett el a Közgép hamis adatközlést, harmadfokon is nyert Simicska Lajos cége a Közbeszerzési Hatóság ellen. Már vizsgálják, kit és mennyire pereljenek.

A Közgépet hamis adatközlésre hivatkozva 2015 nyarán zárták ki 3 évre az összes magyar közbeszerzésből, miután a Fidesz korábbi fő-oligarchája nyilvánosan összeveszett Orbán Viktorral.

A Simicska és Orbán Viktor miniszterelnök között kirobbant háborúban a Szása 1 és a Szása 2 nevű szerb építőhajók méretére hivatkozva támadták be a milliárdos fő építőcégét, amely korábban évekig befutó volt a nagy építési beruházásoknál.

Fotó forrása: hirhatar.com

A Közgép indult a Győr-Gönyű kikötő fejlesztésére kiírt közbeszerzésen is.

A cég 200 millió forinttal olcsóbban vállalta volna az építkezést,

mint a végül nyertesnek kihozott Mészáros és Mészáros-A-Híd-Swietelsky Vasúttechnika-konzorcium.

Az eljárás során azonban hamis adatközléssel vádolták meg a Közgépet, ami abban merült ki, hogy a cég szerb alvállalkozója által biztosított hajók zárt hajófedélzetének megadott mérete néhány négyzetméterrel eltért a nyilvántartási adatoktól.

A Közgép bírósághoz fordult, és a pereket első-, másod, illetve kedden harmadfokon is megnyerte.

A cég szóvivője, Puskár Anett elárulta: nem mondanak le a kiesés okozta károk miatti kárigényéről. Egyelőre szakértők vizsgálják, ki ellen és mekkora összegre nyújtsák be a számlát.

A Közgép tehát most megnyert egy csatát, Simicska azonban nagy bajban van: mint megírtuk, most jött ki a kormányrendelet, amelynek egyik fő célja, hogy kinyírja a kegyvesztett oligarcha reklámbirodalmát.

(24.hu nyomán)

Valódi Hírek