Itt van Orbánék legaljasabb húzása, amivel eldönthetik a 2018-as választást

Orbánék kitaláltak egy új szabályozást, amellyel végleg a maguk irányába döntik el a pályát a 2018-as választások előtt, egyúttal Simicska Lajos reklámbirodalmát is taccsra vághatják.

Az Index szúrta ki, hogy Orbánék kitaláltak és a Magyar Közlönyben pénteken már ki is hirdettek egy kormányrendeletet, amely szerint

– 30 nap múlva már csak önkormányzati engedéllyel helyezhetőek ki közterületre új reklámfelületek,

– 2021-tól pedig csak azok a már meglévő reklámhordozók maradhatnak köztéren, amelyek megfelelnek a kormány új szabályozásának.

– egy plakát nem lehet nagyobb 9 négyzetméternél; a reklámhordozó tartója legfeljebb 11 négyzetméter lehet

– ragasztani a plakátot nem lehet, csak közművelődési célú hirdetőoszlopra,

-közterületen reklám közzétételére kizárólag utcabútor használható.

Az Index által megkérdezett szakértő szerint a szabályozással fennáll annak a veszélye, hogy a jövőben gyakorlatilag

csak a haveri cégek reklámozhassanak köztéren, vagyis pl. Simicska Lajos egyáltalán ne.

Ugyanis a jövőben szinte csak önkormányzati-állami tulajdonú felületeken lehet majd hirdetni, épületeken pedig alig.

Ehhez képest a jelenlegi óriásplakátpiac úgy néz ki, hogy az ország 30 ezer plakáthelyének 90 százaléka magántulajdonú területeken van, 10 százalék pedig önkormányzatin. A törvény ezt az arányt fogja megfordítani, vagyis

pár év múlva csak annál a cégnél lehet majd közterületen reklámozni, akinek az állam ezt megengedi.

És nem nehéz elképzelni, hogy kinek engedi meg, és kinek nem, ugye?

(címlapkép: 444)

Valódi Hírek