Különös felvétel terjed az interneten a Donald Trump elleni merénylet elkövetőjéről

Korábban egy reklámban is feltűnt a gylkos, aki elkövette a Donald Trump elleni merényletet.

Mint megírtuk, az FBI közlése szerint a Donald Trump elleni merényletet elkövető férfi egyedül cselekedett, és egyelőre nem találják nyomát annak, hogy valamilyen mentális betegségben szenvedett volna vagy bármilyen ideológiát követett volna – nyilatkozta Christopher Wray, a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) igazgatója.

Újabb részletek derültek ki Donald Trump merénylőjéről

Friss információ, hogy Thomas Matthew Crooks volt, aki elkövette a volt amerikai elnök elleni merényletkísérletet. A tettes szerepelt egy 2022-es BlackRock-reklámban is, amelyet a cég meg is erősített hétfőn a thehillnek.com-nak.

„A reklámot a vagyonkezelő a pennsylvaniai Bethel Park Középiskolában forgatta, ahol Crooks és más diákok röviden feltűntek egy valódi tanár mellett”

– közölte a cég.

A Trump elleni merényletet követően eltávolították a reklámvideót, és valamennyi felvételt átadtak a hatóságoknak. Az említett reklám az „About BlackRock” kampány részeként készült el, amely az USA állami iskoláiban oktató tanárok nyugdíjalapjainak kezelésére fókuszált.

Az elkövetőről azt írták, 2022-ben végzett a Bethel Park középiskolában, a volt osztálytársai arról számoltak be, hogy gyakran zaklatták az iskolában és magányos volt.

A BlackRock vállalat közleményt adott ki Trump merénylője kapcsán

A BlackRock – amely a világ legnagyobb vagyonkezelője – közleményt adott ki a merénylet után, amelyben elítélték az er*szakos cselekményt.

„A volt elnök elleni merényletkísérlet elítélendő.

Hálásak vagyunk, hogy Trump nem sérült meg komolyan, és gondolunk az összes ártatlan járókelőre és az áldozatokra,

különösen az elhunyt személyre”

– közölte a vállalat.

„A vezetőségünk szombat este közölte a kollégákkal, hogy a BlackRock határozottan elítéli a politikai erőszak minden formáját, és mi is hozzájárulunk egy civilizált és egységes ország előmozdításához”

– írták.

A YouTube videómegosztón még fent van a reklám, amelyben Trump merénylője a 3. és a 18. másodperc környékén látható:

Donald Trumpot egy választási nagygyűlésen lőtték meg

Ahogy beszámoltunk róla, a Pennsylvania állambeli Butler településen tartott választási nagygyűlést Donald Trump amerikai elnökjelölt, akire a beszéde hatodik percében rálőttek.

Trump a tompa lövéshangok után a füléhez kapott, majd az emelvény mögé bukott, ezután a védelmét ellátó titkosszolgálat ügynökei vették körbe. A volt elnököt ezt követően lekísérték a színpadról, és konvoja elhagyta a helyszínt. A volt elnököt a jobb fülén találták el.

A merénylőt a titkosszolgálat emberei lőtték le. Rajta kívül egy ártatlan ember is meghalt, ketten pedig megsérültek.

Kapcsolódó:

Újabb fontos részlet derült ki a Trump elleni merényletről

Azonosították a Donald Trump elleni merénylet áldozatát

Fordulat: Súlyos részleteket árult el az FBI a Donald Trump elleni merénylet ügyében

Valódi Hírek