„A legerősebb fegyver a Fidesz ellen, ha megmutatjuk: Nem félünk!”

Sok ezres tömeg gyűlt össze a Hősök terén, mire a Momentum Mozgalom közönsége a Szabadság térről átvonult az Andrássy út legvégére.

A beszédek 8 órakor kezdődtek.

Soproni Tamás elnökségi tag elmondta: dühös amiatt, hogy a kormány gyűlöletkampányokkal hergeli a társadalmat. „A félelemből építenek falat, hogy bezárjanak” – közölte, majd hozzátette:

nem akarjuk, hogy 40 évnyi orosz uralom után Orbán Viktor és Vlagyimir Putyin visszahozza a kommunizmus árnyait.

Soproni tűrhetetlennek nevezte, hogy az orosz titkosszolgálat félkatonai szervezetei gyakorlatoznak Magyarországon, hogy virágzik az orosz propaganda, hogy állampolgárság nélküli csecsenek fenyegetnek magyar állampolgárokat, hogy egyetemeket záratnak be moszkvai mintára, hogy atomreaktorral betonozzák be az orosz befolyást, és hogy vegzálják a civileket.

MTI Fotó: Balogh Zoltán

Pottyondy Edina, szintén elnökségi tag azt mondta: „13 év alatt a Fidesz nem tanulta meg, hogyan beszéljen Brüsszellel, ehhez képest úgy beszélnek, mint a kamaszok, mint a 13 évesek. Mindig más a hibás, de a zsebpénz az persze jöhet.”

Majd Fekete-Győr András, a mozgalom elnöke következett, aki elmondta: hiába próbálják őket megfélemlíteni, lejáratni, megfigyelni, lehallgatni, a MoMo nem fél és ez a fő üzenete a választópolgárok felé is: nem szabad félni, helyette szerveződni, cselekedni, dolgozni kell egy jobb, vállalkozó szellemű, modern Magyarországért.

Szerinte

ha a közösség megmutatja, hogy nem fél, annál erősebb fegyver nincs a Fidesszel szemben.

Fekete-Győr András közölte: a Momentum Mozgalom elindul a 2018-as országgyűlési választáson, és le fogják bontani a félelem rendszerét.

Végül megkérte a tüntető tömeget, hogy a szervezet által kiosztott matricákkal „javítsák ki” a városban a kormánypropaganda plakátjait.

Valódi Hírek