„A csalás az csalás” – Orbán nem akar tárgyalni a CEU-val

A degenerált hadjárat folytatódik. A miniszterelnök nyíltan nem mondta ki, de több megjegyzéséből is az következik, hogy az egyetem teljes ellehetetlenítése a cél.

A „Soros-egyetem” jövője az amerikai-magyar kormányközi tárgyalásokon múlik – mondta Orbán Viktor miniszterelnök pénteken a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában.

Hiába milliárdos valaki – utalt az amerikai magyar milliárdos és CEU-alapító Soros Györgyre –, Magyarországon nem állhat a törvények fölött, ennek az intézménynek is be kell tartania a jogszabályokat – hangoztatta, hozzátéve: a csalás az csalás, akárki követi is el. A külföldi diplomát is adó „Soros-egyetem” maga vallotta be, hogy külföldön nem folytat képzést, ami ellentétes a magyar szabályokkal – mondta. (A jelenlegi törvényben egyébként csak az szerepel, hogy az adott felsőoktatási intézménynek akkreditálva kell lennie az anyaországban. A képzési kötelezettség a Balog Zoltán humánerőforrás-miniszter által benyújtott törvénymódosító javaslatban van benne. Orbánt a rádióban nem kérdezték meg erről a különbségről.)

Arra a kérdésre, hogy szerinte fél-egy év múlva is lesz-e Közép-európai Egyetem (CEU) Magyarországon, Orbán Viktor azt válaszolta: ez az amerikai és magyar kormány közötti tárgyaláson és megállapodáson múlik. Megjegyezte,

előzetesen nem keresték meg az amerikai kormányt az ügyben.

A parlament előtt fekvő törvénymódosítási javaslatra utalva jelezte, egy külföldi egyetem magyarországi működéséhez kormányközi megállapodást kell kötni.

Arra a felvetésre, hogy a CEU-val is tárgyalnak-e majd, Orbán Viktor azt felelte: a CEU-nak csak be kell tartania a törvényeket. „Velük nem kell tárgyalnunk, mert lehet, hogy szeretnék, de most még nem ők az amerikai kormány”.

Magyarországnak egyébként nem az amerikai kormányzattal. hanem New York állam vezetésével kell tárgyalnia a CEU-ról. Bár Orbán valószínűleg arra számít, hogy a republikánus elnök, Donald Trump vezette amerikai adminisztráció égisze alatt tartott megbeszéléseken sikerül „megfogni” a CEU-t, ez nem valószínű. Michael Ignatieff CEU-rektor is beszélt erről, azt állítva, Magyarország csak magának árt a CEU elleni támadással.

A miniszterelnök azt is kiemelte, a magyar egyetemeknek igazán van sérelmeznivalójuk, mert a tisztázatlan jogi állapot miatti helyzet nem fair. Egy magyar egyetem ugyanis egy diplomát, egy magyart ad ki, ehhez képest van egy egyetem, amelyik Magyarországon működik, és kiad két diplomát, egy magyart meg egy amerikait – fejtette ki, úgy értékelve, hogy ez a magyar egyetemekkel szemben nem méltányos, mivel az intézmények között verseny van, és

„felfoghatatlan, hogy miért kellene nekünk a saját magyar egyetemeinket hátrányba hozni”,

és igazságtalan előnyt biztosítani külföldieknek.

Azt már mi tesszük hozzá, hogy a CEU-t a lényegétől fosztaná meg, ha csak magyar diplomát adna ki, vagyis . Orbánnak ez a megjegyzése is elárulja, hogy az egyetem teljes ellehetetlenítése a cél. Azt meg, hogy eközben Berzétei Ákos helyettes külügyi államtitkár a CEU-ra jár, Kovács Zoltán kormányszóvivő pedig ott végzett, hagyjuk is.

Ami Sorost illeti, Orbán az interjúban erkölcsileg tarthatatlannak nevezte a nem kormányzati szervezetekkel, nemzetközi hálózatokkal kapcsolatos helyzetet, kijelentve, hogy ezeknek semmi közük a civil szervezetekhez. Megtámadják a határt védő magyar rendőröket, katonákat, ráadásul „nem vetik meg a pénzt” sem. „Egy jól kiépített migránsbiznisz is zajlik” – fogalmazott.

Példaként hozta, hogy a két bangladesi menedékkérő ügyében hozott strasbourgi bírósági ítélet miatt ki kell fizetni egy nemzetközi hálózatnak a perköltségét. Ezt úgy értékelte, hogy ez a szervezet „nyerészkedett rajtunk”, ami „migránsbiznisz”, és ennek véget kell vetni. Azt is mondta, hogy

meg kellene reformálni a strasbourgi bíróságot.

A miniszterelnök arról is beszélt, hogy Európa a világ legjobb helye, de a jövő kihívásai bizonytalanná teszik az embereket.

NyF/MTI

Valódi Hírek