Csoda Csepelen: Szegényeknek kölcsönöz autót egy jótékony vállalkozó

Magyarország legkülönlegesebb cégét viszi Csepelen Prondvai-Pacsika Ferenc: a szegények autókölcsönzőjét.

Az emberbarát vállalkozó – aki nemrég két családot is megmentett a téli hidegtől – tanfolyamot szervezett munkanélkülieknek, esténként karateedzéseket tart gyerekeknek és mozgáskorlátozottaknak.

Az ország legfurcsább autókölcsönzőjében senkitől nem kérnek kauciót, mert a bérlők többsége kispénzű, és a cég kifejezetten azoknak segít, akiket máshol nem vennének komolyan.

Prondvai-Pacsika Ferenctől már napi négy-ötezer forintért is lehet kocsit bérelni. Nem csodajárgányokat persze, hanem valamit,

ami gurul, és nem ázik meg benne az ember, hiszen az autó lényege végül is ennyi, és nem több.

Ezzel megoldja a szegények közlekedési szükségleteit: kocsival könnyebben találnak munkát, odaérnek a gyerekért az óvodába, el tudnak menni a kórházba, tehát működik az életük.

fotó: Zách Dániel / Totalcar

A vállalkozó emberbaráti ténykedése azonban sokkal szerteágazóbb.

Karácsonykor bejglit és rántott húst osztott a csepeli utcákon élőknek, majd Tanuljunk és sportoljunk címmel tanfolyamot szervezett munkanélkülieknek, hogy történjen velük valami, mert vallja, hogy

a semmittevés nagy ellenség.

Hetente kétszer, esténként karateedzéseket tart gyerekeknek és mozgáskorlátozottaknak, nemrég egy utcára rakott anyának és tinédzserlányának adott otthont: az egyik lakókocsijában élnek, amíg jobbra nem fordul a sorsuk.

Egy másik fedél nélkül maradt családot a cég egyik kiürített irodahelyiségébe költöztetett be.

(Totalcar)

Valódi Hírek