Hoppá: Már Párizsban is népszavazást akarnak az olimpiáról

Miután a Momentum Mozgalom aláírásgyűjtése után Budapest nemrég visszavonta a pályázatát, már csak Los Angeles és Párizs maradt versenyben a rendezési jogokért.

Most Párizsban is elindult egy kezdeményezés, hogy legyen népszavazás: akarják-e helyiek a 2024-es olimpia megrendezését – szúrta ki az Index.

Néhány nap alatt kilencezren írták alá az online petíciót, melynek szervezői azzal érvelnek, hogy az olimpia helyett sokkal hasznosabb dolgokra is lehetne költeni a pénzt, például a tömegközlekedésre vagy a lakhatásra, és az olimpia amúgy is inkább a szponzorokról szól, mint a sportról.

Sérelmezik azt is, hogy Párizs úgy pályázott a 2024-es olimpia megrendezésére, hogy nem kérdezték meg róla az embereket.

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság szeptember 13-án jelenti majd be a 2024-es olimpia helyszínét, jelen állás szerint Párizs és Los Angeles között megy a verseny.

Eddig Boston, Toronto, Hamburg, Róma és legutóbb Budapest lépett vissza a pályázattól.

Valódi Hírek