DK: Az állam hirdessen moratóriumot a lakáshitelek és a rezsitartozások törlesztésére! (+videó)

A veszélybe került munkahelyek után pedig engedjék el a közterheket – követeli a DK. A 150 milliárdos propagandabüdzséből futná mindenre.

A Demokratikus Koalíció a koronavírus-járvány miatt több válságkezelési javaslatot is készített – közölte Molnár Csaba, a DK ügyvezető alelnöke.

A legnagyobb ellenzéki párt

  • a veszélybe került munkahelyek után fizetendő közterhek elengedését,
  • az adóbefizetések határidejének eltolását,
  • a végrehajtási és felszámolási eljárások elhalasztását,
  • valamint a rezsi- és a lakáshitel-törlesztések felfüggesztését kéri a kormánytól.

A DK ügyvezető alelnöke keddi, online sajtótájékoztatóján hangsúlyozta, javaslataikat más európai országokban már bevezették.

Molnár Csaba hozzátette, a kormánynak az a dolga, hogy

foggal-körömmel harcoljon

minden egyes munkahelyért, minden kis- és közepes vállalkozásért.

Molnár közölte: meg kell tiltani, hogy a járvány idején embereket lehessen elbocsátani a bezárással sújtott gazdasági ágazatokban.

Hozzátette, emellett a vállalkozásoknak támogatásra is szükségük van. Létre kell hozni egy rendkívüli munkahelyvédelmi alapot, ami fedezi a vállalkozás munkahelyvédelmi költségeit – indítványozta.

Molnár Csaba szerint az államnak segítséget kell nyújtani, hogy a munkájukat felfüggesztő vállalkozások ki tudják fizetni a béreket. Ezt úgy teheti meg, hogy elengedi a munkavállalók után fizetendő munkáltatói közterheket – jelentette ki.

Hangsúlyozta, hogy javaslatuk első körben a márciusi és az áprilisi bérekre vonatkozna, de ha hosszabb ideig tart a járvány, akkor az intézkedés határidejét is meg kell hosszabbítani.

Az EP-képviselő kérte, hogy legalább őszig halasszák el a márciusban és áprilisban esedékes áfa-, kata- és kiva-befizetésének határidejét.

A DK felfüggesztetne minden olyan végrehajtási és felszámolási eljárást, ami a lejárt fizetési kötelezettségek miatt indulna – folytatta az alelnök. Hozzátette: a járvány idejére moratóriumot kell hirdetni a rezsitartozásokra és magánszemélyek lakáshiteleinek törlesztésére.

A DK javaslatainak költségvetési fedezetét első körben az állami kommunikációra szánt 150 milliárd forintos keret átcsoportosításával teremtené meg – közölte a politikus.

Hozzátette, azt is elvárják, hogy a kabinet egy átfogó költségvetési módosítást terjesszen elő a következő napokban.

A kormánynak kötelessége, hogy harcoljon minden egyes munkahelyért és magyar vállalkozásért!

Mától kollégáink és az újságírók védelmében elsősorban online sajtótájékoztatókat fogunk tartani.A kormánynak kötelessége, hogy harcoljon minden egyes munkahelyért és magyar vállalkozásért! Halaszthatatlan intézkedések bevezetését javasoljuk.Kövesd élőben, és oszd meg Dr. Molnár Csaba online sajtótájékoztatóját! 🇭🇺🇪🇺

Közzétette: Demokratikus Koalíció – 2020. március 17., kedd

.

Valódi Hírek