Friss: Budapesten nyit irodát a Türk Tanács, rögtön hatalmas kedvezményeket kapnak

A CEU ment, a kipcsák jött.

Tavaly lett Magyarország megfigyelő tagja az úgynevezett Türk Tanácsnak, Szijjártó Péter pedig januárban fogadta hivatalában Bagdad Amrejevet, a Türk Tanács főtitkárát, és a “külügyminiszter” már akkor jelezte Magyarország készségét arra, hogy a Türk Tanács európai képviseletét Budapesten hozzák létre.

Ma több törvényt és módosító indítvány is benyújtott a Fidesz, például a képviselők parlamentből való kitilthatóságáról szólót, amelyről >>ITT ÍRTUNK<< bővebben.

Ungár Péter most egy másikra hívta fel a figyelmet arra, ami a fent említett Türk Tanács magyarországi, budapesti képviseletéről, irodájáról szól.

“Ennek az új irodának a vagyona mentesül a közteherviselés és a jogszolgáltatás alól, a személyzete nemzetközi mentességet élvez, ráadásul az iroda költségvetését a magyar államnak kell biztosítania.”

– írja a képviselő, hozzátéve: nem érti, miért lenne ezekre szükség, így a nemzetbiztonsági bizottsághoz fordul, hogy adjanak magyarázatot arra, miért szolgálja ez Magyarország nemzeti érdekeit.

A mai nap rengeteg problémás törvényt nyújtott be a Fidesz-KDNP. Ezek közül a legszembetűnőbb és talán legbotrányosabb a…

Közzétette: Ungár Péter – 2019. november 13., szerda

.

Az említett törvénytervezetben többek között a következők szerepelnek:

  • Magyarország a Türk Tanács képviseleti irodáját mindenféle bérleti vagy egyéb díj nélkül bocsátja rendelkezésre, Magyarország évente fedezi az Iroda költségvetését
  • az iroda, annak vagyona, eszközei és archívumai – függetlenül attól, hogy hol találhatók és kinek a birtokában vannak – a feladataival kapcsolatban mentesülnek a házkutatás, lefoglalás, elkobzás, kisajátítás és a végrehajtó, közigazgatási, bírói vagy igazságszolgáltatási szervek bármely egyéb beavatkozása, továbbá bármilyen jogi eljárás, közigazgatási vagy bírósági eljárás alól, kivéve azokat az eseteket, amelyekben a Türk Tanács Külügyminisztereinek Tanácsa lemondott mentelmi jogáról
  • az iroda mentesül összes közvetlen adó alól, beleértve a jövedelemadót és a társasági adót, valamint a különös fogyasztási adót, a gépjárműadót és egyéb hasonló közvetett adókat
  • az iroda dolgozói mentesek hivatalos minőségükben, szóban és írásban tett nyilatkozataik és összes egyéb hivatalos tevékenységük tekintetében a joghatóság alól
  • mentesség a házastársaikkal és az eltartott hozzátartozóikkal együtt a bevándorlási korlátozások és az idegenrendészeti nyilvántartásba vétel alól

A Türk Tanács tagjai

A Türk Tanács tagjai egyébként: Törökország, Azerbajdzsán, Kazahsztán és Kirgizisztán, Üzbegisztán. Megfigyelő tag: Magyarország.

2018-ban Orbán a magyar nyelv türk rokonságáról beszélt, 2019-ben pedig már genetikai rokonságról, mondván a magyarokban is bőven van “kipcsak vér”.

Kapcsolódó cikkünk:

Orbán a Türk Tanács ülésén: Nagyon sok magyarban kipcsak vér csörgedezik (+videó)

.