Most érkezett: Felfüggesztették Szanyi Tibor tagságát az MSZP-ben

Rontotta a párt „hírnevét”.

Az MSZP elnöksége 2019. június 28-i ülésén felfüggesztette Szanyi Tibor tagsági viszonyát. Ugyanígy jártak el Fekete Zoltán Pest megyei elnökkel is.

Az MSZP Országos Elnöksége szerint Szanyi Tibor elmúlt időben tett nyilatkozatai megbontották a párt egységét.

„Ezért az európai parlamenti és a budapesti előválasztási kampány időszakában tanúsított,

a párt megítélését nyilatkozataival, cselekedeteivel hátrányosan befolyásoló magatartása

miatt Szanyi Tibor és Fekete Zoltán tagsági viszonyát az Országos Elnökség – az Alapszabály vonatkozó részeit alkalmazva, egyhangú döntéssel – az Országos Etikai és Fegyelmi Ügyek Tanácsa előtt most meginduló fegyelmi eljárás időtartamára felfüggesztette.”

Szanyi a hvg.hu-nak azt mondta: ő nem volt ott a pénteki elnökségi ülésen, mert Brüsszelben pakolta ki az irodáját és a lakását.

Megírta az elnökségnek, hogy nem tud ott lenni az ülésen, de nem jelezték felé, hogy dönteni fognak róla.

Értetlenül állok a döntés előtt

– mondta.

Amint arról mi is beszámoltunk: Szanyi Tibor az MSZP számára totális vereséget hozó EP-választások után több levélben is durván nekiment saját pártjának: az elsőben „élő halott” „korrupt bandának” nevezve (>>részletek itt<<), a másodikban pedig többek között arról írva, hogy aki az MSZP-re szavaz, az semmi jóra ne számítson. (>>részletek itt<<)

“Élő halott”, “korrupt banda” – Szanyi Tibor kegyetlenül kiosztotta az MSZP-t, majd bejelentkezett pártelnöknek

.

Végjáték az MSZP-ben: Szanyi Tibor kegyetlen hosszúságú levélben rongyolt neki Ujhelyinek és Tóth Bertalannak

.

Valódi Hírek