Elcsitult a hangulat, hazaindultak a tüntetők a Kossuth térről

A brutális túlóratörvény ellen tiltakoztak Budapesten a Magyar Szakszervezeti Szövetség tüntetésén.

A nagyjából tízezer demonstráló a Jászai Mari téren gyülekezett, majd elindultak a Parlamenthez, ahová először nem engedték be őket.

A színpadot ezért az Alkotmány utcában állították fel, ahol Kordás László, az MSZSZ elnöke bejelentette hárompontos követelésüket, valamint azt, hogy

hétfőtől országos útlezárásokkal is tiltakozni fognak

a rabszolgatörvény ellen.

A törvénymódosításról egyébként szerdán fog szavazni az Országgyűlés.

A tüntetés végén Komjáthi Imre a színpadra ugrott és felszólította a tüntetőket, hogy vegyék birtokba a Kossuth teret, mire a demonstrálók egy része megindult a tér felé.

A rendőrök sorfallal próbálták visszaszorítani a tiltakozókat, majd 13:43-kor visszavonultak a Parlament épülete köré, így a tüntetők elfoglalták a Kossuth teret.

Fél háromra a hangulat elcsitult, a tüntetők hazaindultak, néhány tucatnyian maradtak a Parlament főlépcsőjénél, ahol a rendőrökkel néznek farkasszemet.

.

A hétfőn kezdődő útlezárásokról és a rabszolgatörvénnyel kapcsolatos fejleményekről természetesen azonnal beszámolunk.