Már tudományos vizsgálat is bizonyítja, hogy nagy baj van a közbeszerzéseknél (+videó)

A Korrupciókutató Központ Budapest megvizsgálta a 2005 és 2018 augusztusa közti közbeszerzéseket. – számolt be róla a 444.hu.

A vizsgálatból kiderült, a közbeszerzések ötödénél még a legalapvetőbb adatok is lemaradtak. 2007 és 2014 közt meredeken elkezdett csökkenni az indulók száma, vagyis kialakult az “úgyis csókos nyer” gyakorlat.

Rengeteg közbeszerzésen egyetlen induló volt, itt felmerül a gyanúja annak, hogy “valakire kiírták” a pályázatot. Az EP-ben zajló Sargentini-jelentés vitájában is ez volt az egyik legsúlyosabb negatívum a Fidesz-rezsimmel szemben.

A kiírások hogyanja is érdekes – 2010 után drasztikusan lecsökkent a rendes hirdetményes közbeszerzések száma, vagyis csak az tudhatott egy-egy beruházásról, “akinek előre szóltak”.

A Korrupciókutató Központ szerint a

közbeszerzések kétharmadáról esélye sincs értesülnie a közvéleménynek

Orbán regnálása óta.

Mészáros Lőrinc szerencsére ezekből a hiányosságokból semmit nem észlel, mert ő ha elindul egy közbeszerzésen, azt bizony meg is nyeri. Álljon itt egy videó az emberről, aki okosabb a Facebook-alapítónál is: