Két héttel a választások előtt hatalmas tüntetés lesz a magyar egészségügyért

Ha számít még valamit neked ez az ország, kint van a helyed!

Mivel a kormány tárgyalni sem volt hajlandó velük, a Független Egészségügyi Szakszervezet tüntetést hirdetett március 24-ére.

A demonstráció 14 órakor kezdődik, a Parlamenttel szembeni Alkotmány utcában.

A felhívásban azt írják:

„drága az életünk, szeretnénk, ha tovább tartana, ezért álljunk ki magunkért és azok mellett az egészségügyi dolgozókért, akiktől az életünk függ”

MTI fotó

A szakszervezet részletezi, milyen állapotok uralkodnak a magyar egészségügyben:

  • a magyarok ma átlagosan 5 évvel élnek rövidebb ideig, mint máshol Európában és 2017-ben is rövidebb életre számíthattunk, mint 2014-ben;
  • kétszer annyian halnak meg nálunk rákban és infarktus után is magas a halálozási szám;
  • egy magyarnak háromszor annyi az esélye, hogy egy érszűkület miatt levágják a lábát , mint máshol az Európai Unióban;
  • hónapokig kell várni fontos vizsgálatokra és ezért gyakran későn ismerik fel a bajt;
  • egy ápolónő, mentő- dolgozó, szociális gondozó bér 40%-át sem éri el a nyugati béreknek;
  • az ágazatban dolgozók közel fele, kevesebb mint 150 000 Ft fizetést kap a bankszámlájára;
  • a betegágy mellett dolgozók többsége rendszeresen több mint 250 órát dolgozik havonta.

A FESZ szeretné elérni, hogy az egészségügyi dolgozók ne kényszerüljenek kivándorolni, akik pedig már elmentek, jöhessenek haza.

Nem csak az egészségügyi dolgozókat hívják utcára, hanem mindenkit, aki szeretné, ha maradna az országban szakember, aki gyógyít és gondoz.

Tehát még egyszer: 2018. március 24. szombat, 14:00 óra, Alkotmány utca.

(Mérce / 24.hu)

Oszd meg cikkünket, hogy mindenkihez eljusson!

Valódi Hírek