Dübörög a gazdaság: 140 dolgozót kirúgnak a veresegyházi GE-gyárból

Nyugi, mindjárt kiáll valamelyik túlfizetett hazudozó, és bemondja, hogy erről is a Gyurcsán’ meg a Soros tehet!

A General Electric (GE) a veresegyházi gyárában foglalkoztatott munkavállalóinak majdnem 8 százalékát, közel 140 dolgozót érintő leépítést tervez – írta a Világgazdaság a pénteki lapszámában.

Lencsés Gergő, a veresegyházi gyár igazgatója a lapnak azzal indokolta a leépítést, hogy a GE energia üzletága stagnáló vagy csökkenő kereslettel számol a következő három évben.

A lap úgy tudja, hogy az elbocsátások döntő része a veresegyházi telephelyen történik majd, de néhány dolgozótól a százhalombattai és a budapesti egységénél is megválik a társaság.

A Világgazdaság emlékeztet, hogy közben tartanak a GE fényforrásüzletága eladásának előkészületei is, a lépés Magyarországon csaknem ötezer munkavállalót érint majd.

Valódi Hírek