Csúnyán benyalt Orbánnak, majd az ellenzéket leprázta dalcsináló Ákos úr

Már nagyon hiányzott, hogy megszólaljon a közpénzből kitartott fideszes kamusámán.

Kovács Ákos az eheti Heti Válasznak adott interjújában sajnáltatta magát, mondván a női szerepekről tett korábbi nyilatkozata után “durva ideológiai támadások” érték őt. (Az énekes korábban arról beszélt, hogy a nőnek a konyhában és a szülőszobán van a helye, és nem az a dolga, hogy sok pénzt keressen).

Ákos szerinte a vita arról szólt, hogy konzervatív vélemény megjelenhet-e a médiában. A mostani szexuális zaklatásokról, a „me too”- ról azt mondja: nem ért egyet, hogy a művészvilág visszataszító lenne.

„Ez legalább akkora csúsztatás, mint nőgyűlölettel vádolni azt, aki szerint léteznek női szerepek. Azok a művészek, akikkel nekem szorosabb viszonyom van, általában normális életet élnek.”

– mondta.

Mivel a jövő évi 50. születésnapi koncertje (április 7-8.) valószínűleg egybeesik majd a választások napjával, beszéltek politikáról is az interjúban.

Ákos szerint forró lesz a tavasz, noha nincs “észvesztő választék”, az ellenzék pedig – szerinte – már el is könyvelte az újabb buktát. „Akinek ennyire nincs vesztenivalója, az majdnem bármilyen eszközt megengedhet magának, hogy rombolja az esélyes vetélytárs pozícióit” – tette hozzá.

Végül egy kemény, Orbán melletti kiállással zárul a beszélgetés, amiben Ákos kifejti: a kormány nem hergeli a népet sem migránsügyben, sem a Soros-plakátokkal, „hiszen ezek valós problémák és egyetlen kormánynak sem érdeke a felfokozott hangulat”.

Majd leszögezi, jobban szereti, ha olyan erő vezeti a hazánkat, „aki fontosnak tartja a nemzet fogalmát, képes emelkedetten ünnepelni, nagy tervei vannak, és nem irtózik Isten nevétől. ”