A nap híre: Újra vannak medvék Magyarországon!

Anyamackó és bocsai költöztek Aggtelek környékére.

Többször kerültek elő barna medve jelenlétére utaló gyanús nyomok az elmúlt időszakban, de ezekből akkor nem lehetett kétséget kizáróan megállapítani, hogy valóban medvétől származnak.

Most Kánó település határában bukkantak nyomokra, az Aggteleki Nemzeti Park munkatársai pedig azok alapján megerősítették, hogy két medve: egy anya a bocsával járja a vidéket – számolt be az Inforádió.

Utoljára kilenc éve, 2008-ban észleltek anyamedvét a bocsával a Jósvafő-Aggtelek-Égerszög térségben. Akkor több mint egy hónapig voltak az állatok a területen.

Most ezeket a nyomokat találták a nemzeti park munkatársai:

fotó: Aggteleki Nemzeti Park

A barnamedve mindenevő: megeszik gyakorlatilag mindent, legyen az fű, gomba, gyökér, erdei gyümölcs, éppen rovar, kisemlős vagy gímszarvas méretű zsákmány. Nyáron elsősorban növényeket, terméseket és hagymákat fogyaszt.

Bármelyik napszakban lehet aktív, de rendszerint reggel és este táplálkozik, a nap többi részét vackában tölti. Ősszel töltik fel raktáraikat, ha ilyenkor megzavarják őket, eléggé morcosak lehetnek.

Az Aggteleki Nemzeti Park nyomatékosan kéri, hogy a kirándulók a kijelölt turista utakat használják, tartsák be a szabályokat, a vadgazdálkodók a lőtt vad zsigereit ne hagyják kint a vadászterületen. A szabályok betartásával minimálisra csökkenthető a medvével való találkozás lehetősége. Ha véletlenül mégis összefutnánk egy medvecsaláddal, nem árt tudni néhány dolgot:

  • Amennyiben medvével találkozik, hátráljon lassan, kerülje ki minél nagyobb körben!
  • Mindezt tegye csendben, lehetőleg úgy, hogy a medve ne lássa! Amíg a medve nem veszi észre, ne csapjon zajt. Ne zárja el a medve menekülési útvonalát, hagyjon neki helyet!
  • Ha a medve nem észlelte a jelenlétét, ne kiabáljon, zajongjon, csapkodjon, mert azt támadásnak veheti a ragadozó!
  • Legyen különösen óvatos, ha a medvével közelről találkozik! Soha ne közelítse meg a medvét, akkor sem, ha látszólag békés!
  • Ne fordítson hátat az állatnak, ne fusson el! (A medve 40 km/órás sebességgel is tud futni.)
  • Ha a medve észrevette, akkor emelje a kezét lassan a feje felé, és halkan beszéljen, énekeljen, fütyülgessen! Így a medve emberként tudja azonosítani.
  • Ha a medve észrevette, de nem vesz tudomást a jelenlétéről, nem érdeklődik, lassan hátráljon ki a látóteréből!

A medve egyébként Magyarországon fokozottan védett faj, melynek pénzben kifejezett természetvédelmi értéke 250.000 forint. Tilos a védett állatfajok egyedeinek zavarása, károsítása, kínzása, elpusztítása.

Fokozottan védett fajok károsítása, elpusztítása bűncselekmény.