Egész Európán végigsöpörhet a romániai kanyarójárvány

Európa más országaira is átterjedhet a romániai kanyarójárvány – adta ki a figyelmeztetést az Európai Betegségmegelőzési és Járványvédelmi Központ (ECDC).

A figyelmeztetés nem csak Romániának szól, hanem az egész Uniónak azzal a céllal, hogy – a járvány megelőzésének egyedüli ellenszereként – erősítsék meg az oltási kampányt.

A román egészségügyi minisztérium a Romániában kibontakozott oltásellenes kampányt teszi felelőssé a helyzetért – írják a helyi lapok.

A kanyaró elleni vakcina beadását 2014-ben kezdték tömegesen megtagadni Romániában egyes televíziós személyiségek és az ortodox egyházhoz közel álló alapítványok által indított ellenkampány hatására.

A kanyaró ellen beoltott gyerekek aránya egy év alatt 97-ről 80 százalék alá csökkent Romániában.

A romániai háromezer megbetegedésen kívül Európa-szerte további mintegy négyezer kanyarós esetről tudnak.

(24.hu nyomán)

 

Valódi Hírek