Gábor György: Ostoba vagy aljas Stumpf András?

Vicces interjút olvastam a Mandineren. A kérdező egy bizonyos Stumpf András volt, a válaszoló egy bizonyos Rosta Mária. Az interjúalany csak annyiban érdekes, hogy kb. a második kérdés után nem állt föl, nem vette a kabátját, s az ajtóból nem szólt vissza, hogy öcsike, te olyan kis buta vagy, hogy tán haza sem találsz, pedig mondanám, hogy menj haza szépen, s készülj fel, ha a nénivel akarsz beszélgetni.

Ez a Stumpf egy tragédia. Két példa. Az első példa: Megkérdezi, hogy miért önnek és miért Alföldinek kell belevágnia vallási témába, egy passióba. Majd a visszakérdezésre – „mi ezzel a gond?” – imigyen pontosít: „Másfél éve azt mondta magáról, hogy egy zsidó lány”.

Na mármost, valaki avassa be Stumpfot abba, hogy itt két eset lehetséges, ám valószínűsíthető a két eset konvergenciája. Az egyik eset az, hogy egy jóízűt zsidózni tetszett Stumpf Andrásnak. Ez persze még nem igényel sok szellemi-intellektuális erőfeszítést, habár – feltételezem – erre szomjúhozó olvasói mint a mennyei mannát, várják a biboldózás különb-különb ujjgyakorlatait.

A másik eset, hogy Stumpf nem tudja, hogy a kereszténységet megelőzően pár évszázaddal-évezreddel a zsidók már „belevágtak” (hogy Stumpf szép és ihletett igéjét ismételjem) vallási témába, ez nem keresztény-specifikus viselkedés- és magatartásmód. De a kérdésből jól kivehető módon azt sem tudja, hogy ami a passió eredeti történetét illeti, abba is zsidók „vágtak bele”.

A főszereplő egy körülmetélt zsidó férfiú volt, egy bizonyos Jézus (יהושע) amely név a héber Jesuából ered, s amely a Jehosua vagy Josua nevekből képzett későbbi forma, anyja neve Mirjám (arámiul: מרים), apja neve Joszéf (יוֹסֵף), valamennyi jelen lévő tanítványa szintén körülmetélt zsidó férfi volt, und so weiter, und so weiter, s jó darabig minden keresztény kizárólag zsidó volt, nem más. Ha egyszer Stumpf nekiveselkedik például az Apostolok cselekedeteinek (az Újszövetség egyik könyve, nem az egykori zenekar történetét feldolgozó munka), akkor meglepve fog tapasztalni ezzel kapcsolatosan érdekes és számára bizonyára újszerű összefüggéseket, így például a 15. fejezetben, ahol vita kerekedik a pogánykeresztények (azaz nem zsidókeresztények!!!) körülmetéléséről.

Amúgy nem tudtam, hogy létezik olyan művészeti kánon, amely kimondaná, hogy minden keresztény vonatkozású történetet csak és kizárólag keresztények adhatnak elő, írhatnak meg, festhetnek le, zenésíthetnek meg, vehetik filmre – körülmetéltek kíméljenek!

Második példa: azt kérdezi ez a Stumpf, hogy „miért egy ateista rendező és producer készít Jézusról bármit, olyanok, akik szerint ő nem is Isten? Egyrészt ez új nekem, hogy Alföldi Róbert nyilvános confessiót gyakorolt volna az ateizmusát illetően. (Amúgy, tartok attól, Stumpf újságírónak gőze nincs arról, mi az ateizmus.) De nem is ez a lényeg.

Hanem az, hogy a bibliai elbeszélések, legyenek azok akár a héber Bibliában (Tanach – a keresztség alatt az Ószövetség nevet kapta), akár az Újszövetségben, az emberiség vallásoktól, hitektől és világnézetektől független közös elbeszélése, amelyet nem illik senkinek sem kisajátítania, eltulajdonítania, kizárólagosan magáénak mondania, még akkor sem, ha az illető, mint Stumpf újságíró semmit sem olvasott belőle.

Végezetül van egy rossz hírem Stumpf újságírónak: a művészetben kizárólag Jézust mint embert lehet és érdemes bemutatni, hiszen kizárólag emberi mivoltában (vesd össze krisztológia – antropológia) hordozza mindazt, ami őt tragikussá, szenvedővé, emberivé és a másik emberhez hasonlóvá teheti. A középkori misztériumjátékok nem is Jézust, az embert jelenítették meg, hanem Isten egyszülött fiát, aki az emberiségért mártírhalált szenvedett.

Hát kb. ezekből kellett volna Stumpf újságírónak felkészülnie. S ezeket lehetett volna elmondania Rosta Máriának, ha nem élvezte volna, hogy Stumpf hülyére veszi. Úgy értem, mindkettőjüket.

Gábor György