Tóta W. Árpád

Magyarország lassan egy évtizede hordja a zsebében ökölbe szorult kezét. Hódmezővásárhely elővette, és bevéste az ikszet a nemfideszesnek.

Konkrét terroristákat utaztatnak be letelepedési kötvénnyel, aztán zsíros üzleteket kötnek velük „saját láb” jeligére.

A Szilárd szerencsés. Róla elhisszük, hogy ennyi esze van. Schmitt Pál is megúszta volna egy legyintéssel.

Ne legyen ciki és ne járjon bűntudattal a becsületesen szerzett gazdagság.

A hétmérföldesre nőtt arc odaveti másfél millió embernek, hogy nekik nincs pozitív nemzetképük.

A pátoszból, történelemhamisításból és sérelmekből kotyvasztott menü ezen a terepen közröhej. Maradt számukra a dühödt rombolás.

Idáig tart a történelmi léptékű bátorság. Elég udvariasan visszakérdezni, és iszkol.

És lényegesen többet dobott volna a nemzeti büszkeségemen.

Az a villa a kerti beltengerrel és rajta a helikopter-anyahajóval a feleség nevén van, ő pedig sikeres üzletasszony.

Már a választás alatt élt a terror eszközével, utána pedig betiltotta az összes többi pártot.

Milyen kontroll marad, hogy belülről ne rohadjon szét a párt (…) A rohadás penészvirága már Németh Szilárd is, ez a beszélő disznósajt.