„Számolatlanul, felfoghatatlanul ömlik a pénz a sportberuházásokba, olyan arányban költ már erre Magyarország, mintha a bolygó sorsa múlna rajta (…)
A sport kétségtelenül része a kultúrának, de csak egy része neki. Figyelemre méltó a Fidesz leépülése ezen a téren. Valaha még érdekelte őket, hogy bárdok zengjék a dicsőségüket; ma megelégszenek a lovagi tornával.
A kultúrairányítás csúcsán olyan alakok tűnnek fel, akik sok mindenre jók lennének ebben az iparban: kesztyűbábnak, rajzfilmfigurának vagy tragikus hősnek egy Pintér Béla-darabban, de speciel a Magyar Művészeti Akadémia élén úgy néznek ki, mint papucs orrán pamutbojt.
illusztracio
Megpróbálták pedig, csak nem ment. Frusztrációik, kontraszelekciójuk, a saját korlátoltságuk keretei kudarcra ítélték a próbálkozásukat. Pedig Budapestre költözésük óta nyomasztja őket az urbánus, liberális kultúra.
Próbálkoztak saját folyóirattal, irodalmi hetilappal, közönségszínházzal és magaskultúrának szánt giccsel. De szinte mindig besült. A pátoszból, történelemhamisításból és sérelmekből kotyvasztott menü, ami egy választási győzelemhez elég, ezen a terepen közröhej. Maradt számukra a dühödt rombolás.”
Tóta W. Árpád (hvg.hu)
