Lázár János menekül.
lázár jános
Most lett elege Lázárból a DK-nak: Bekéreti a minisztert az ellenzéki párt
Készen áll a Demokratikus Koalíció vasúti programja.
Mi a frász folyik itt? Miközben Lázár tönkrevágja a vasutat, a miniszterhez befutott az elmúlt időszak legjobb híre
Erre van pénz.
Barkóczi Balázs brutális állapotokat tapasztalt, miközben Orbánra és Lázárra várt a Keleti pályaudvaron (+videó)
Meghívták Lázárt és Orbánt a Keleti pályaudvar elé egy közös vonatútra, ám a két politikus nem érkezett meg a helyszínre
Nagyon durva botrány: Kamionnal próbálták elgázolni az ellenzék tüntető politikusait
A Magyar Rádió egykori épülete körül zajlanak a munkálatok, ott Pázmány Campus fog létesülni.
DK: Közös vonatútra hívjuk Orbán Viktort és Lázár Jánost (+videó)
Nézzük meg együtt, hogy milyen körülmények között közlekednek azok, akiknek nem jár luxusjacht!
A DK parlamenti vitanapot kezdeményez a tömegközlekedés összeomlásáról (+videó)
Lázár Jánosnak számot kell adnia a MÁV csődjéről!
Fotókkal: Vizet osztott a DK a Nyugatinál
Ahol ugyanis az állam csődöt mond, ott segítenek a demokraták!
Itt a rendkívüli bejelentés: A magyar állam végrehajtja Lázár János eszelős tervét
Elindult a végrehajtás.
Sokkoló bejelentést tett a MÁV: Búcsúznak a kalauzok
Felkészülni, vigyázz….
Most fog igazán felforrni a levegő Orbánéknál: Egészen elképesztő részletekről borított Simonka
Lázár Jánosról is ejtett pár szót.
Mi a fene történik most? Sürgős közleményt adott ki a MÁV (+fotó)
Megszólalt Lázár János is.
Reped a Fidesz? Orbán megmondóemberei egymásnak estek, és lassan felfalják egymást
Nem kellett sokat várni a csörtére.
Forronganak az utasok: Kimaradt a hajnali vonat, potyára szobroztak a munkába sietők
Mutatjuk a MÁV közleményét a Pusztaszabolcs — Székesfehérvár vasútvonal kapcsán.
FRISS: Többnapos csend után megszólalt Lázár János a MÁV-káoszról, és máris elszabadult a pokol
Mi lesz ennek a vége?
Kiderült: Ezért siklott ki a Keleti pályaudvarnál vasárnap egy vonat
Mutatjuk.
Ez már a vég? Minden eddiginél durvábban omlott össze a MÁV egyetlen szempillantás alatt
Rájár a rúd az utasokra.
Gyurcsány Ferenc: Orbánnak és Lázárnak mennie kell!
Semmi sem lesz rendben, amíg Orbán marad – hangsúlyozta a DK elnöke.
Titokban jelent meg az éjjeli kormányhatározat: Durván meglékelte a költségvetést az Orbán-kormány
50 milliárdot pakoltak ki az éjjel Orbánék a vésztartalékból.
Meghátrálnak Orbánék Pakson? Ez a bosszú már a fideszeseknek is sok volt
Nem várt fordulat Pakson.
Nemes Gábor: Értelmetlen csörte az utasok kárára
Vélemény.
Elszabadult a pokol a nyári kánikulában: Mindenkit csőbe húzott a sunyi tervével Lázár János
Kiakadtak Lázár miniszter eszement húzásán.
Áll a bál: Lázár torkának ugrott Vitézy Dávid, miután a kormány kivégezte Komló közlekedését is
Fény derült a lázári „turpisságra”.
Balhé: Lázárék botrányos terve ellen tüntettek egy városban, már a fideszes polgármester is csatlakozott
Nem adják a kastélyt.
Forrnak az indulatok: Lázár reagált Simonka torokełvágós állítására (+videó)
A tárcavezető nagy bejelentéseket tett pénteken.